Együttműködési megállapodások

Az Igazságügyi Minisztérium az elmúlt években számos együttműködési megállapodást kötött állami, önkormányzati, egyházi és civil szervezetekkel annak érdekében, hogy összefogva minél nagyobb számú áldozatot tudjunk elérni, felkínálhassuk számukra az áldozatsegítő támogatásokat, s ez által az áldozati jogok szélesebb körben érvényesülhessenek, az áldozatsegítés hatékonyabb valósulhasson meg.

Országos

Baptista Tevékeny Szeretet Misszió
Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány
Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület
Magyar Ökumenikus Segélyszervezet
Magyar Posta Zrt.
Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány
Magyar Ügyvédi Kamara
MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság
MVM Energetika Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács
Nemzeti Közszolgálati Egyetem
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
Nem Tehetsz Róla Tehetsz Ellene Alapítvány
Országos Rendőr-főkapitányság
Szerencsejáték Zrt.
Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság
Várva Várt Alapítvány

Budapesti ÁSK

Budapest Főváros Kormányhivatala
Budapesti Rendőr-főkapitányság
Pest Vármegyei Kormányhivatal
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Miskolci ÁSK

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetsége
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Földes Ferenc Gimnázium
Ifjúságért Alapítvány
Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezete
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata
Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény
Miskolci Egyetem
Sárospataki Református Teológiai Akadémia
ZSÓFI ReményVár Egyesület

Szombathelyi ÁSK

Alpokalja Nagycsaládos Egyesület
Fogyatékkal Élőket és Hajléktalanokat Ellátó Közhasznú Nonprofit Kft.
Máltai Szeretetszolgálat Szombathelyi Csoportja
Markusovszky Egyetemi Oktatókórház
Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat
Pro Juventute Egyesület
Soroptimist International Club Szombathely Colonia Savaria Egyesület
Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság ÉS Vas Megyei Gyermekvédelmi Központ Általános Iskola és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat
Szociális Szolgáltatók Közhasznú Egyesület
Szombathelyi Civil Kerekasztal
Szombathelyi Egyesített Bölcsődei Intézmény
Szombathelyi Egyházmegye
Szombathelyi Egyházmegyei Karitatív Alapítvány
Szombathelyi Tankerületi Központ
Telehumanitas Szombathelyi Mentalhygienes Egyesület
Vas Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ
Vas Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége
Vas Vármegyei Kormányhivatal
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Pécsi ÁSK

Baranya Vármegyei Kormányhivatal
Baranya Megyei Polgárőr Egyesületek Szövetsége
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság (és Pécsi Rendőrkapitányság)
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület
Pécsi Tudományegyetem

Szegedi ÁSK

Állami Gondoskodásban Élő és Veszélyeztetett Fiatalok Támogatásáért Alapítvány (ÁGOTA)
Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal
Csongrád-Csanád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület
Magyar Vöröskereszt Csongrád-Csanád Megyei Szervezete
Szeged-Csanád Egyházmegye
Szegedi Szakképzési Centrum
Szegedi Tudományegyetem

Kecskeméti ÁSK

Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal
Bács-Kiskun Megyei Polgárőr Szövetség
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága Szegedi Tudományegyetem Háziorvosi Oktató Központja
Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ Nonprofit Kft. – CédrusNet Kecskemét Program
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület

Veszprémi ÁSK

Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület
Magyar Vöröskereszt Veszprém Megyei Szervezete
Veszprém Vármegyei Jogú Város Önkormányzata
Veszprém Vármegyei Kormányhivatal
Veszprém Megyei Polgárőrségek Szövetsége
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola
Veszprémi Főegyházmegye

Szolnoki ÁSK

Jász-Nagykun Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Polgárőr Szövetség
Magyar Vöröskereszt Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szervezete
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület
Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kirendeltsége
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata
Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása Humán Szolgáltató Központ

Nyíregyházi ÁSK

A Gyermekekért, a Fiatalokért és a Családokért Közhasznú Egyesület
Hierotheosz Egyesület
Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete
Nyíregyháza Vármegyei Jogú Város Önkormányzata
Nyíregyházi Egyházmegye
Nyíregyházi Leány és Nőegylet Egyesület
Periféria Egyesület
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Polgárőr Szövetség
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Debreceni ÁSK

„Kamilla” Családok Átmeneti Otthona
„Szivárvány” Családok Átmeneti Otthona
Debrecen Vármegyei Jogú Város Önkormányzata
Debreceni Nyugdíjas Egyesület
Debreceni Polgárőr Egyesület a Cívis Városért
Debreceni Szegényeket Támogató Alapítvány
DMJV Család- és Gyermekjóléti Központja
EU-Roma Országos Egyesület
Forrás Lelki Segítők Egyesülete
Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Halápon a Gyermekekért Közhasznú Egyesület
Héra Egyesület
Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezete
Mosolyvirág Nagycsaládosok Debreceni Egyesülete
ReFoMix Nonprofit Közhasznú Kft.

Egri ÁSK

Almavirág Összefogás Értékteremtő Kereskedelmi Szociális Szövetkezet
Baptista Szeretetszolgálat Adományozási és Szociális Segítő Központ
Civil Integráció Közhasznú Alapítvány
Egri Főegyházmegye
Eszterházy Károly Katolikus Egyetem
Főegyházmegyei Karitász Központ Eger
Heves Vármegyei Kormányhivatal
Heves Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Magyar Vöröskereszt Heves Megyei Szervezete
Vakok és Gyengénlátók Integráló és Sportegyesülete
Heves Vármegye Önkormányzata

Salgótarjáni ÁS Pont

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Érdi ÁS Pont

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Siófoki ÁS Pont

Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Somogy Vármegyei Kormányhivatal
Magyar Vöröskereszt Somogy megyei Szervezete

Békéscsabai ÁSK

Békés Megyei Nők Egyesülete
Békés Megyei Polgárőrök Szövetsége
Békés Vármegyei Kormányhivatal
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Dr. Baly Hermina Mentálhigiénés Alapítvány
Egyensúly AE Egyesület
Országos Gyermekvédelmi Szolgálat

Zalaegerszegi ÁSK

Lendva Község Önkormányzata
Zala Vármegyei Kormányhivatal
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Zalai Civil Életért Közhasznú Egyesület

Kaposvári ÁSK

„Borostyánvirág Alapítvány” a család nélkül megszületett gyermekek és fiatal anyák megsegítésére
Magyar Vöröskereszt Somogy Vármegyei Szervezete
Somogy Vármegyei Kormányhivatal
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Székesfehérvári ÁSK

Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központ
Fejér Vármegyei Kormányhivatal
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Győri ÁSK

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Magyar Vöröskereszt Győr-Moson-Sopron Vármegyei Szervezete

Országos nemzetiségi önkormányzatok

Bolgár Országos Önkormányzat
Magyarországi Görögök Országos Önkormányzata
Magyarországi Németek Országos Önkormányzata
Magyarországi Románok Országos Önkormányzata
Országos Horvát Önkormányzat
Országos Lengyel Önkormányzat
Országos Örmény Önkormányzat
Országos Ruszin Önkormányzat
Országos Szlovák Önkormányzat
Országos Szlovén Önkormányzat
Szerb Országos Önkormányzat
Ukrán Országos Önkormányzat

További hírek

Áldozatsegítő Központ

Egy áldozatnak segíteni nem csak törvényi, erkölcsi kötelességünk is

Öt Áldozatsegítő Központot (ÁSK) nyitott 2024-ben az Igazságügyi Minisztérium.

2024.12.10.

Tuzson Bence: Az áldozatsegítés az Igazságügyi Minisztérium egyik legfontosabb feladata

Az áldozatsegítés az Igazságügyi Minisztérium (IM) egyik legfontosabb feladata.

2024.12.09.
romantikus csalás

A romantikus csalással nem csak az anyagi értékeinktől fosztanak meg minket

Mi a romantikus csalás lényege? Milyen hatással van az internet a romantikus csalásokra? Milyen korosztályokat céloznak meg leggyakrabban a romantikus csalók? Erről a témáról beszélgetett a Csillagpont Rádióban Monos Márta szerkesztő-riporter és Doszpoly Orsolya, a Miskolci Áldozatsegítő Központ koordinátora.

2024.11.06.
Áldozatsegítés

Folyamatosan szükség van áldozatsegítő szakemberekre

Ahogy arról már korábban is beszámoltunk, hiánypótló képzés indul az áldozatsegítés területén az Igazságügyi Minisztérium (IM) és a Miskolci Egyetem megállapodásának köszönhetően.

2024.10.28.
jogi segítségnyújtás

Húszéves a jogi segítségnyújtás intézménye Magyarországon

Az Igazságügyi Minisztérium (IM) a Magyar Ügyvédi Kamara és a Szerencsejáték Zrt.

2024.10.25.
áldozatsegítő képzés

Hiánypótló képzés indul az áldozatsegítés területén

Jelentős előrelépést jelenthetett be a közelmúltban Tuzson Bence igazságügyi miniszter és Király Nóra áldozatsegítés kommunikációjáért felelős miniszteri megbízott, ugyanis az áldozatsegítésben résztvevő szakemberek képzésének és továbbképzésének elindításával bővül a Miskolci Egyetem portfóliója.

2024.10.01.
Győri Áldozatsegítő Központ

Répássy Róbert: Kiemelt cél, hogy az áldozatok közül minél többen forduljanak az áldozatsegítő központokhoz

Az Igazságügyi Minisztérium (IM) kiemelt célja, hogy az áldozatok közül minél többen ismeretet szerezzenek az áldozatsegítő központokról és minél többen forduljanak a központokhoz segítségért – mondta dr.

2024.09.27.
Áldozatsegítés

A pécsi az egyik legjobban működő Áldozatsegítő Központunk

A Pécsi Áldozatsegítő Központban (ÁSK) tartottak szakmai értekezletet a múlt héten Király Nóra áldozatsegítésért felelős miniszteri megbízott vezetésével.

2024.09.18.