Kérészek rejtélye – két helyszín, több mint 110 diák a Heves vármegyei bűnmegelőzési programon.

Az Egri Áldozatsegítő Központ a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitánysággal közösen szervezte meg júniusban két alkalommal: június 9-én Kiskörén, valamint június 16-án Tiszanánán, a „Kérészek rejtélye” elnevezésű bűnmegelőzési programot, amelyen vidéki iskolák bevonásával mintegy 110 diák vett részt.
Az Egri ÁSK állomásán a résztvevők egy interaktív nyomozós feladatsor során ismerkedhettek meg azzal, hogy különböző élethelyzetekben kihez fordulhatnak segítségért. A játék végén a megszerzett betűkből egy közös üzenetet raktak ki:
VAN SEGÍTSÉG.

„Hiszünk abban, hogy a bűnmegelőzés nemcsak a veszélyek felismeréséről szól, hanem arról is, hogy a fiatalok tudják: nincsenek egyedül, és mindig van olyan felnőtt vagy szervezet, akihez vagy amelyhez bizalommal fordulhatnak” – vallják áldozatsegítő munkatársaink.
Köszönjük a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányságnak a kiváló szervezést, valamint valamennyi résztvevő diáknak és pedagógusnak az aktív közreműködést!