Gyakori kérdések

Mi az áldozatsegítő rendszer célja?

Ha valaki közvetlenül vagy közvetetten (például tanúként vagy családtagon keresztül) kapcsolatba kerül valamilyen bűncselekménnyel, értelemszerűen fel kell dolgoznia ennek hatásait. Normális emberi reakció, ha ilyenkor fizikai vagy lelki problémák jelentkeznek, emellett anyagi nehézségek is felléphetnek. Ezeken a területen ad támogatást a hazai áldozatsegítő rendszer, valamint számos olyan preventív feladatot is ellát, amely az áldozattá válás megelőzését szolgálja.

Kinek tud segíteni az áldozatsegítő rendszer?+

Segítséget kaphat, aki Magyarország területén bűncselekmény, illetve tulajdon elleni szabálysértés sértettjévé vált, vagy aki a bűncselekmény közvetlen következményeként sérelmet (testi vagy lelki sérülést, érzelmi megrázkódtatást, illetve vagyoni kárt) szenvedett el. Igénybe veheti az áldozatsegítő szolgáltatásokat az EU bármely tagállamának Magyarországon életvitelszerűen élő állampolgára vagy az a Magyarországon életvitelszerűen élő magyar állampolgár is, aki jogszerű külföldi tartózkodása alatt bűncselekmény áldozatává vált. Ezen személyek esetén azonnali pénzügyi segély kizárólag akkor adható, ha az elszenvedett bűncselekmény szándékos, személy elleni erőszakos jellegű, és az áldozatnak – a megfelelő dokumentumokat csatolva – igazolnia kell azt, hogy bűncselekmény áldozatává vált.

Milyen segítséget kaphatnak az áldozatok?+

Az Áldozatsegítő Központokban:

• személyre szabott és helyzethez illeszkedő teljes körű tájékoztatást;
• érzelmi segítséget, az áldozat igénye szerint pszichológus szakember közreműködésével a külön erre a célra kialakított, biztonságot adó patrónus szobában;
• problémamegoldó szervhez történő áldozatirányítást
• érdekeik érvényesítésének elősegítését.


Az Áldozatsegítő Központok szoros szakmai együttműködésben dolgoznak az Áldozatsegítő Szolgálatokkal.
A fővárosi és megyei kormányhivatalokban működő területi Áldozatsegítő Szolgálatoknál a bűncselekmények és tulajdon elleni szabálysértések áldozatai számára számos területen tudnak segítséget nyújtani:
– elősegítik az áldozatok érdekeinek érvényesítését;
– az elkövetéstől számított 8 napon belül beadott kérelem alapján azonnali pénzügyi segélyt adhatnak, krízishelyzet fennállása esetén;
– áldozati státuszukat igazolhatják;
– tanúgondozással kapcsolatos feladatot láthatnak el;
– védett szálláshelyet biztosíthatnak.

A szándékos, személy elleni erőszakos bűncselekmények súlyos sérültjei és halálos áldozataik hozzátartozói mindezen túl állami kárenyhítést is igényelhetnek. Valamennyi támogatás ingyenesen vehető igénybe.

Mit jelent az érdekérvényesítés elősegítése?+

Az érdekérvényesítés elősegítése keretében az áldozatsegítő szolgálat az áldozatot a szükségletének megfelelő módon és mértékben hozzásegíti alapvető jogai érvényesítéséhez, az egészségügyi, egészségbiztosítási ellátások és a szociális ellátások, valamint más állami támogatások igénybevételéhez, ezzel összefüggésben tájékoztatást nyújt, jogi tanácsot ad, érzelmi segítséget nyújt, segítséget ad a sérelem rendezéséhez.

Mire szolgál az azonnali pénzügyi segély?+

Az azonnali pénzügyi segély célja a bűncselekményt (tulajdon elleni szabálysértést) követő nagyon rövid időn belül kialakult krízishelyzet orvoslása. Kizárólag a bűncselekmény (tulajdon elleni szabálysértés) elkövetésétől számított 8 napon belül kérhető. Az azonnali pénzügyi segély a lakhatás, a ruházkodás, az utazás, az élelmezés, a gyógyászati költségek, illetve kegyeleti kiadások enyhítésére adható. Az azonnali pénzügyi segély nem kártérítés, hanem méltányossági döntés, és a rászorultság vizsgálata nélkül adható az áldozatoknak. A segély összegét az áldozatnak az őt ért cselekmény következtében kialakult helyzete, valamint az határozza meg, milyen hosszú ideig nem tudja önerőből megoldani anyagi problémáit.
A segély maximális összege 2022-ben 173.555 Ft.

Mi a kárenyhítés?+

Kárenyhítésre a szándékos, személy elleni erőszakos bűncselekmény közvetlen fizikai sértettjei jogosultak, akiknek testi épsége, egészsége a bűncselekmény következtében súlyosan károsodott, továbbá ezek hozzátartozói, eltartottjai, illetve aki a szándékos, személy elleni erőszakos bűncselekmény következtében meghalt sértett eltemettetéséről gondoskodott. A kár összegét és a bűncselekménnyel való okozati összefüggést minden esetben bizonyítani szükséges. A kárenyhítés megállapítása iránti kérelmet a bűncselekmény elkövetésétől számított 1 éven belül lehet benyújtani. Az állami kárenyhítési kérelem az Áldozatsegítő Szolgálat bármely területi szervénél benyújtható. A kárenyhítés összege mindig a bekövetkezett kár/jövedelemcsökkenés nagyságához igazodik.
A támogatás maximális összege 2022-ben 2.603.325 Ft.

Hol nyújtható be a kérelem?+

A kérelem bármely áldozatsegítő szolgálatnál előterjeszthető. A területi áldozatsegítő szolgálatok a fővárosi és megyei kormányhivatalok részeként működnek.
További tájékoztatás kérhető 0-24 óráig, az ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonal 06 80 225 225-ös számán.

Hol szerezhető be a kérelemnyomtatvány?+

A nyomtatvány letölthető az Igazságügyi Minisztérium honlapjáról: igazsagugyiinformaciok.kormany.hu. Az áldozatsegítő szolgálatok és az Áldozatsegítő Központok pedig kérésre, ingyenesen postai vagy elektronikus úton biztosítják a nyomtatványt.

A kérelem benyújtása kötött valamilyen határidőhöz?+

Az azonnali pénzügyi segély iránti kérelem benyújtásának határideje a bűncselekmény elkövetésétől számított 8 nap. Állami kárenyhítés esetén a kérelem a bűncselekménytől számított 1 évig benyújtható.
Az áldozati státusz igazolása iránti kérelem határidő nélkül előterjeszthető.

Mire használható az áldozati státusz igazolása?+

Az áldozati státusz igazolásáról szóló hatósági bizonyítvány felhasználható többek között a jogi segítségnyújtásról szóló törvényben meghatározott támogatás igénybevételéhez, eltulajdonított, megsemmisült személyes iratok pótlásához, más hatóság, szerv, vagy szervezet támogatásának, szolgáltatásának igénybevételéhez.

Ha feljelentést tesz valaki, akkor az áldozatsegítő szolgáltatások alanyi jogon illetik meg?+

Nem. A szolgáltatásokat kérelmezni kell, az egyes szolgáltatástól és a konkrét helyzettől is függ az, hogy abban ki részesülhet. Jogi segítségnyújtásnál a szolgálat a szociális rászorultságot vizsgálja, azonnali pénzügyi segély megállapítására pedig akkor van mód, ha a bűncselekmény következtében az áldozat olyan helyzetbe került, hogy a lakhatással, ruházkodással, élelmezéssel és utazással kapcsolatos, valamint a gyógyászati és kegyeleti jellegű rendkívüli kiadásai megfizetésére adott körülmények között nem képes.

További hírek

Az erőszakos partner ellen is védelmet nyújthatnak az áldozatsegítők

Nem kell feljelentést tenni ahhoz, hogy valaki segítséget kapjon az áldozatsegítőktől, de az esetek többségében a rendőrséggel együttműködve támogatják a bajba került embereket – többek között erről beszél Szabóné Hegedűs Dóra, a Szolnoki Áldozatsegítő Központ koordinátora.

2022.12.02.

Szinergiák az igazságügyi szolgáltatások között – II. Jogi Segítői és Áldozatsegítési Konferencia

November 17-én tartották az Igazságügyi Minisztérium és a Magyar Ügyvédi Kamara közös szervezésében a II.

2022.12.01.

A zaklatókkal folytatott harcban is lehet számítani az áldozatsegítőkre

Polgárőrökkel, telefonos lelki elsősegély szolgáltatókkal, rendőrökkel és városi civil szervezetekkel, valamint a kormányhivatallal is együttműködnek a Szombathelyi Áldozatsegítő Központ munkatársai annak érdekében, hogy a lehető legtöbb bajba került embert elérjék, és azonnali, minél szélesebb körű segítséget nyújtsanak nekik.

2022.11.29.

Az emberkereskedők ellen is sikeresen harcolnak a kecskeméti áldozatsegítők

A Kecskeméti Áldozatsegítő Központot egyre többen ismerik, így hónapról hónapra több bajba került embert tudnak gyorsan és hatékonyan támogatni a kollégák.

2022.11.24.

Rablás, betörés, zaklatás – ha megtörtént, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is számíthat az áldozatsegítőkre!

A lehető legtöbb intézménnyel és szervezettel együttműködve dolgoznak a bajba került emberek minél komplexebb támogatásáért a Miskolci Áldozatsegítő Központban.

2022.11.16.

Sok múlik az áldozatsegítő szakember személyiségén

Milyen nehézségekkel néznek szembe nap mint nap áldozatsegítő kollégáink? Kiderül a Kossuth Rádió A hely című műsorából, mely által betekintést nyerhetnek a Budapesti Áldozatsegítő Központ kulisszatitkaiba.

2022.11.11.

Hogyan segített az Áldozatsegítő Központ késelés áldozatának?

Egy férfit még a nyár folyamán késeltek meg Miskolcon, melynek következtében az áldozat saját maga kereste fel a Miskolci Áldozatsegítő Központot (ÁSK).

2022.10.26.

Ismerje meg az Áldozatsegítő Központokat, hogy Ön is segíthessen! – videó

Országosan jelenleg 14 helyszínen nyújtunk segítséget személyesen a bűncselekmény következtében bajba került emberek számára, telefonon, az Áldozatsegítő Vonalon keresztül pedig éjjel-nappal elérhető a segítség Az Igazságügyi Minisztérium és a Szerencsejáték Zrt.

2022.10.13.