Az egyik legnagyobb kihívás számomra az, hogy valódi együttműködést indukáljunk, hogy a sok segítő szándék elérje célját

2026.10.14.

Évtizedek óta nehéz élethelyzetben lévő embereknek nyújt támogatást. Közvetítő közegként tekint az áldozatsegítésre, mely abban segíti az áldozatot, hogy visszanyerje saját élete felett a rendelkezést. Tapasztalata szerint elengedhetetlen többek között a rendszerszintű együttműködés, a prevenció, saját mentális egészségének a fenntartása és az, hogy a sértettekhez türelemmel tudjon kapcsolódni. A több mint fél évvel ezelőtt megnyitott Szekszárdi Áldozatsegítő Központ (ÁSK) koordinátorával, Túriné Schmidt Györgyivel beszélgettünk.

Az áldozatsegítés egyszerre tartalmaz valami nagyon újat és egyben nagyon ismerőset is számára, hiszen az áldozatsegítés központjában is az áll, ami végigkísérte az egész pályáját: egy nehéz élethelyzetbe került ember mellé odaállni, és abban segíteni, hogy megtalálja a számára lehetséges megoldásokat, aktuális élethelyzetéből azt az irányt, amely a pozitív változások felé mutat. 1993-ban kezdett családgondozóként dolgozni a Szekszárdi Családsegítő Központban. „Szoktam is viccesen mondani, hogy szakmailag egyidős vagyok a szakmával, amely akkor Magyarországon, még éppen csak kialakulóban volt. Ez egy nagyon izgalmas időszak volt, hiszen a rendszerváltást követő társadalmi és gazdasági változások számos olyan problémát hoztak felszínre, illetve tettek láthatóvá, amelyekre korábban nem, vagy csak kevésbé szervezett formában születtek szakmai válaszok.  Így nem csak a problémákat kellett felismerni, hanem azt is meg kellett tanulni, hogy miként lehet ezekben az élethelyzetekben jól segíteni” – kezdte a beszélgetésünket Túriné Schmidt Györgyi, aki a Szekszárdi Illyés Gyula Pedagógiai Főiskolán végzett szociális munkásként. Munkája során adósságkezelői tanácsadó, később mediátor végzettséget is szerzett. „Ezeket a képzettségeket olyan új eszközöknek tekintettem, tekintem, amelyekkel egyre több oldalról tudtam megközelíteni az emberek problémáit, legyen szó megélhetési nehézségről, eladósodásról, családi konfliktusról vagy éppen egy aktuális krízishelyzetről” – sorolta munkatársnőnk. Véleménye szerint az áldozatsegítő szakember szerepe egy hídhoz hasonlít, az áldozat és intézményrendszerek között, melyen áthaladva az áldozat megismeri jogait. Önismerete és önértékelése megerősítésével erőforrásai gyarapodnak, mely lehetővé teszi, hogy egyre több segítséghez hozzáférjen és ezáltal visszanyerje saját élete felett az irányítást. „Az áldozatsegítő egy katalizátor, amely támogatja a jó irányú folyamatokat.” Tapasztalata szerint az elsődleges kompetencia, mellyel rendelkezni szükséges: az önrendelkezés jogának tisztelete. Ez a további segítő munka alappillére, ez vezet el a bizalom és az együttműködés kialakításának lehetőségéhez, amelyhez természetesen még számos készség szükséges, úgy mint az értő figyelem, az empátia, a tolerancia, a jó kommunikációs és konfliktuskezelési készség. „Különösen a kapcsolati erőszak problematikája kapcsán, kiemelt fontosságúnak tartom – bár ez lehet, hogy furcsán hangzik, hiszen pont ezek az esetek melyek a legsürgetőbb „beavatkozási nyomással” hatnak ránk, segítőkre – a türelem képességét. Mindig résen, ugyanakkor türelemmel kapcsolódni a sértetthez, pont akkor és pont ott, ahol ő, a „saját ügye” kapcsán tart” – emelte ki az ÁSK koordinátora.

Az egyik legnagyobb nehézségnek azt tartja az áldozatsegítés területén, hogy az élethelyzetek és problémák egyedisége miatt a megoldásokra nincs biztosan működő recept, nincs olyan módszer, mely mindenkinél egyformán és biztonsággal hat. „Visszautalnék itt most arra, hogy mennyire fontos annak a felismerése, hogy az adott áldozatnak mire van szüksége, hogy a saját döntéseit a saját tempójában tudjuk támogatni, hogy ez valóban az együttműködést erősítse” – hangsúlyozta az áldozatsegítő szakember.

Beszélgetésünk során elhangzott az is, hogy az egyéni esetkezelés mellett, a rendszerszintű együttműködés az áldozatsegítő szakember részéről elengedhetetlen: „Az egyik legnagyobb kihívás számomra talán, hogy az egyre összetettebb/vagy éppen széttagoltabb intézményrendszerek között valódi együttműködést indukáljunk, hogy a sok segítő szándék elérje célját és az áldozat ne vesszen el a rendszerek között.” A Szekszárdi Áldozatsegítő Központ nagyon szerencsés abból a szempontból, hogy a város szívében helyezkedik el. A személyes együttműködés lehetőségét még földrajzi akadály sem nehezíti. Emellett, bár egyelőre csak két főből áll a szakmai stáb, de az áldozatsegítés két fő alappillérét – igazságügyi és szociális terület – szakmailag hitelesen tudják képviselni: „Bódog Ildikó kollégám korábban, hosszú évekig a rendőrségnél dolgozott, így e tekintetben jelentős gyakorlati tapasztalattal rendelkezik. Én magam pedig a szociális ellátórendszerben tájékozódom sokkal komfortosabban, mondhatjuk, hogy jelentős ismerettel rendelkezem ellátások, szolgáltatások, szolgáltatók tekintetében, az állami és a civil szervezetek vonatkozásában egyaránt.” Külön előny, hogy mindketten a korábbról hozott, már meglévő kapcsolati rendszereiket kiválóan tudják érvényesíteni.

Túriné Schmidt Györgyi

A prevenció is kiemelt szerepet kap a munkájukban. Különösen fontosnak tartja koordinátorunk, hogy már gyermekkorban, életkoruknak megfelelő módon beszéljenek a veszélyhelyzetek felismeréséről és a segítségkérés fontosságáról, annak lehetőségeiről. Kolléganőnk a jelenlegi áldozatsegítő rendszert hatékonynak látja. Erőssége, hogy többféle szükségletre képes gyorsan és rugalmasan reagálni: krízishelyzetben nyújtott azonnali segítségtől az érzelmi és jogi támogatáson át, egészen a hosszabb távú segítő folyamatokig.

Ez a fajta munka persze pszichésen rendkívül megterhelő: nehéz élethelyzetben lévő emberek számára segítséget nyújtani nem egyszerű feladat, jelentős lelki terheléssel jár, „hiszen nap, mint nap traumatikus élethelyzetekkel találkozunk. Ahhoz, hogy empatikusan mégis jelen tudjunk maradni, megőrizve szakmai határainkat, elengedhetetlennek tartom a kollégák közötti segítőkész attitűdöt, az esetek szakmai megbeszélésének lehetőségét és azt, hogy ne feledkezzünk meg az öngondoskodás fontosságáról, a saját mentális egészségünk védelméről.” A mindennapi munkában viszont pont az adja a motivációt számára, hogy nincs két egyforma nap és nincs két egyforma emberi történet. „Szeretem azt a folyamatot, amikor egy elsőre kilátástalannak tűnő élethelyzetben sikerül együttes erővel kapaszkodókat találnunk, melyek lehetőséget nyújtanak újabb és újabb pozitív lépésre, döntésre.”

Ehhez kapcsolódik, és talán ritkán esik szó arról, hogy a segítségkéréshez is bátorság kell. Sok áldozat hosszú utat tesz meg addig, amíg egyáltalán eljut odáig, hogy segítséget kérjen. „Fontosnak tartom, hogy ne „csak” a már megtörtént eredményekre reagáljunk, hanem minél több figyelmet fordítsunk a megelőzésre, a társadalmi szemléletformálásra, arra, hogy az emberek időben felismerjék, ha valakinek segítségre van szüksége és azt is tudják, hogy hová fordulhatnak.”

Az áldozatsegítő pályára készülő fiataloknak azt üzeni Túriné Schmidt Györgyi, hogy legyenek nyitottak, empatikusak és őrizzék meg az emberi sorsok iránti érzékenységüket. Legyen ez számukra egy olyan hivatás, amely lehetőséget ad a szakmai és személyes fejlődésükre egyaránt. Az áldozatsegítés küldetése a Szekszárdi Áldozatsegítő Központ koordinátora számára: „nem csupán segítséget adni, hanem az ember méltóságának, biztonságának és önrendelkezésének támogatása, legyen szó krízishelyzetről vagy egy hosszabb lefolyású kiszolgáltatott élethelyzetről.”


szerző: ÁSK