Védelem az áldozatoknak: nagyobb szigor a feltételes szabadságra bocsátás esetén

2020.11.11.

A kapcsolati erőszak ellen a kormány minden eszközzel fellép, az áldozatok pedig minden lehetséges támogatásra számíthatnak. Az igazságügyi miniszter által kezdeményezett vizsgálat után a közelmúltban a feltételes szabadságra bocsátás feltételeit is szigorította a parlament – ez a lépés szintén az áldozatok védelmét szolgálja.

Az Országgyűlés a közelmúltban elfogadta a feltételes szabadságra bocsátás szigorításáról szóló törvénymódosítást. Ahogy azt Varga Judit igazságügyi miniszter is közölte, a szigorítás célja az életellenes bűncselekmények túlélőinek és a társadalom minden tagjának védelme, hogy a győri kettős gyermekgyilkossághoz hasonló tragikus eset többé ne fordulhasson elő Magyarországon.

A miniszter által tavaly kezdeményezett vizsgálat hatására olyan büntetőjogi megoldásokat vezetnek be, amelyek a veszélyeztetettség mértékével arányos válasszal zárják ki a veszélyes helyzetek kialakulásának lehetőségét. A szigorítás révén az élet szándékos kioltásával járó bűncselekmények miatt kiszabott határozott tartamú szabadságvesztésből a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét kizárták. Szélesebb bűncselekményi kört érintően pedig csak kivételesen lesz lehetőség arra, hogy a bíróság a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét kellően alapos vizsgálat mellett, egyedi mérlegelés alapján engedélyezze. A súlyos személy elleni erőszakos bűncselekmények esetén, ha a bíróság a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéről rendelkezett, kötelező a pártfogó felügyelet elrendelése, valamint kötelező az áldozatok védelmét szolgáló magatartási szabály, a távoltartás megállapítása is.

A hozzátartozók sérelmére elkövetett kevésbé súlyos, de személy elleni erőszakos bűncselekmények esetén, ha a szabadságvesztés végrehajtását a bíróság felfüggesztette, a szabadságvesztés felfüggesztésének próbaidejére ugyancsak kötelező a pártfogó felügyelet elrendelése, valamint az áldozatok védelmét szolgáló magatartási szabály megállapítása. Emellett az egészségügyről szóló törvényben meghatározott kötelező pszichiátriai gyógykezelés kezdeményezésének a korábbinál szélesebb körben történő előírása is szerepel a jogszabályban.

Fontos újra és újra tudatosítani: egyetlen áldozat sincs egyedül – van segítség!


szerző: ÁSK