Kiépült az áldozatsegítő központok országos rendszere – közölte Tuzson Bence igazságügyi miniszter hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten. Tuzson Bence felhívta a figyelmet arra, hogy egy széleskörű hálózat jött létre, amely húsz áldozatsegítő központtal és további hét áldozatsegítő ponttal immár az egész országot lefedi. A rendezvényen az áldozatsegítésben jelentős szerepet játszó szervezetek vezetői panelbeszélgetés keretében értékelték az elmúlt időszak eredményeit.
A hálózat elérése igen nagy, ez a számokban is megmutatkozik: míg az elmúlt években 30-35 ezer ember fordult a központokhoz, 2025-ben 45 ezren kértek segítséget – közölte a miniszter. Szavai szerint az áldozatsegítő központok rendkívül eredményesek, ami azért is nagyon nagy dolog, mert a büntetőjog hagyományosan nem arra fókuszál, hogy mi van az áldozattal, hanem hogy „kapják el a bűnelkövetőt és büntessék meg.” Ezen a szemléleten kellett változtatni – szögezte le, hozzátéve: az áldozatok védelme érdekében bizonyos büntetőjogi dogmákat „ki kellett dobni az ablakon”.
„Változás például, hogy a bűncselekmény áldozatának nyilatkozatát az eljárás során már nem ismerheti meg az elkövető” – magyarázta Tuzson Bence.

A miniszter méltatta az áldozatsegítésben részt vevő munkatársakat, akik „hihetetlen teljesítményt nyújtottak.” Az áldozatsegítéshez lélek és elhivatottság kell – hangsúlyozta, megjegyezve: van még feladat, folytatni kell a jogi szabályozást ezen a területen. Tuzson Bence kitért arra is, hogy kiemelten kezelik az online csalásokat, amelyek nagyon sokakat érintenek, viszont nehéz fellépni velük szemben, mert sok esetben külföldről követik el ezeket a bűncselekményeket.
Úgy folytatta: a hatékonyabb felderítés és a gyorsabb intézkedés érdekében büntetőjogi alapelveket léptek át, és bizonyos eljárási cselekményeket civil szereplőkhöz telepítettek. Az online pénzügyi csalások esetében a bankok kötelezettségévé tették, hogy végezzenek el nyomozási feladatokat – ismertette, jelezve: ilyen a büntetőjogban korábban nem volt.

A miniszter rögzítette: a szemléletváltás hatékonynak bizonyult, összesen csaknem négymilliárd forintot szereztek vissza az embereknek, ami az egész Európai Unióban kiemelkedő eredmény.
Tuzson Bence közölte, ahogy a világ változik, úgy a bűncselekmények is változnak, ehhez pedig folyamatosan alkalmazkodnia kell a jognak, illetve a végrehajtó szervezeteknek is. Hozzátette: a továbbiakban is folyamatosan figyelemmel kísérik, hol van szükség beavatkozásra.

Király Nóra, az áldozatsegítő központok kommunikációjáért felelős miniszteri biztos úgy fogalmazott, teljesítették azt a korábban kitűzött célt, hogy minden vármegyében legyen áldozatsegítő központ.
Elmondta azt is, hogy tizenöt éve működik az áldozatsegítő vonal, ami a 06-80-225-225 szám mellett már a 116 006 európai segélyhívó számon is elérhető.
Dr. Töreki Sándor bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes, r. vezérőrnagy, rendőrségi főtanácsos beszédében elmondta, hogy szakmai pályafutásában milyen nagy szerepet játszik az áldozatsegítés, és kiemelte azt is, hogy a rendőrségi adatátadás intézménye mekkora fejlődésen ment keresztül az elmúlt években.
A rendezvényen az áldozatsegítésben jelentős szerepet játszó szervezetek vezetői panelbeszélgetés keretében értékelték az elmúlt időszak eredményeit.
Forrás: MTI