Tuzson Bence: Hazánk az áldozatsegítés kérdésében sok szempontból az európai többség előtt jár

2024.04.12.

Hazánk az áldozatsegítés kérdésében sok szempontból az európai többség előtt jár – hangsúlyozta Tuzson Bence igazságügyi miniszter csütörtökön Székesfehérváron, ahol az ország tizenötödik áldozatsegítő központját (ÁSK) adták át.

Tuzson Bence elmondta, hogy vita van az Európai Unióban arról, hogy az áldozatok megsegítésében és a kárenyhítésben szerepet kell-e vállalnia az államnak. Sok helyen nem értenek ezzel egyet, ám Magyarország számára ez nem kérdés, „hazánk olyan szemléletet követ, amely példaértékű lehet több európai ország számára” – tette hozzá. A tárcavezető felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar családpolitikát az európai színtéren is magasabb szintre emelheti az Európa Tanács és az Európai Unió közös projektje, amely a gyerek- és családbarát igazságszolgáltatásról szól. Mint elmondta, csak néhány ország vehetett részt ebben, Magyarország gesztorként volt jelen, vagyis a magyar igazságszolgáltatás ezen szegmensére jó példaként tekintenek Európában, ami nagy siker. A miniszter rámutatott arra, hogy több mint egy évszázada a büntetőjognak nem volt horizontján az áldozatok megsegítése, csak a tettesekre fókuszált, mostanra azonban előtérbe került egy másfajta horizont, ahol az áldozatsegítés, a rászoruló emberek támogatása fontos, s ebben kiemelt szerep jut az áldozatsegítő központoknak.

Király Nóra miniszteri megbízott és Tuzson Bence igazságügyi miniszter leleplezi a székesfehérvári áldozatsegítõ központ tábláját

Tuzson Bence úgy véli, hihetetlenül nehéz munkát végeznek a központok dolgozói, hiszen a problémák megoldása sohasem ér véget, mindig jönnek újabb áldozatok. Beszédében kiemelte azt is, hogy a jogrendszert is folyamatosan vizsgálni kell, hogy lehet-e többet segíteni az áldozatoknak. Jelezte, hogy hamarosan az Országgyűlés elé kerül egy törvénymódosítás, ezáltal az áldozatoknak is lenne beleszólása abba, hogy mikor engedhető feltételesen szabadlábra egy elkövető. A miniszter szerint minden fejlesztés fontos, de azokra a legbüszkébbek, amikor másokon tudnak segíteni. 

Király Nóra miniszteri megbízott arról beszélt, hogy az áldozatsegítő központok a segítés, odafigyelés, aktív támogatás kultúráját közvetítik a magyar társadalom számára. Fontosnak nevezte az állami szerepvállalást, ugyanakkor szerinte a társadalom széles rétegei, a közigazgatás, a szakmai, civil- és egyházi szervezetek nélkül az áldozatsegítés nem lehetne ennyire hatékony. Király Nóra reményét fejezte ki azt illetően, hogy az új ÁSK integrálódik a város vérkeringésébe, melynek köszönhetően minden vármegyei lakos számíthat a segítségre.

Tanárki Gábor főispán közölte, hogy a kormányhivatal igazságügyi osztályán eddig is működött áldozatsegítés, ahol az érintettek gyors és hathatós anyagi és lelki támaszt, jogi tanácsadást kaptak. A főispán beszédében José Manuel Barrosót, az Európai Bizottság korábbi elnökét idézte, mely szerint sokat elárul egy társadalomról, hogy miként bánik az elesettjeivel. Tanárki köszönetét fejezte ki minden együttműködő szervezetnek, az áldozatsegítő „tevékenységnek ugyanis ez az egyik záloga”, vagyis hogy a polgárok ne érezzék magukat elveszetteknek – közölte.

Tanárki Gábor, Fejér vármegye fõispánja, Király Nóra miniszteri megbízott, Tuzson Bence igazságügyi miniszter, Halászné Kiss Andrea, a székesfehérvári áldozatsegítő központ koordinátora és Cser-Palkovics András polgármester (b-j) a központ avatásán

Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármester rámutatott, hogy az áldozatsegítésben a bizalom a kulcs, emellett szakértelem és emberség kell hozzá, hogy a munka hatékony lehessen. A polgármester kiemelte, hogy a városban és a vármegyében is nagyon jó az együttműködés valamennyi fontos kérdésben. „A mai nap is egy együttműködés szép és fontos eredménye” – mondta. Cser-Palkovics András szólt az Áldozatsegítő Központ méltó és megfelelő elhelyezkedéséről és bizalmas belső kialakításáról is, melynek köszönhetően „közösen tudjuk üzenni: bizalommal fordulhatnak a központhoz” – húzta alá a városvezető. 

Szelei Pál ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság bűnügyi főosztályvezetője elmondta, hogy nyolc éve partnerei a minisztériumnak és a kormányhivataloknak az áldozatok megsegítésében, hiszen általában a rendőrök találkoznak elsőként az áldozatokkal, ők tudják bemutatni számukra az áldozatsegítést, mint lehetőséget. Reményét fejezte ki az új ÁSK megnyitása kapcsán, hogy az áldozatok jó szívvel gondolnak majd vissza azokra a nehéz percekre, amikor meg kellett nyílniuk az áldozatsegítőknek.

Forrás: MTI, IM


szerző: ÁSK