Támasz a bajban: egy éve nyílt meg a Debreceni Áldozatsegítő Központ

2023.03.17.

Zaklatás, súlyos testi sértés, kapcsolati erőszak, csalás és lopás, ezekkel fordulnak leggyakrabban a Debreceni Áldozatsegítő Központhoz. Az intézmény egy évvel ezelőtt nyílt meg, azóta több száz debreceninek tudtak segíteni. A központ szorosan együttműködik a rendőrséggel, és nagyon fontosnak tartják, hogy azok, akik krízishelyzetbe kerülnek ne érezzék magukat hibásnak – olvasható a dehir.hu oldalán.

Telefonon és személyesen is lehet segítséget kérni a Debreceni Áldozatsegítő Központban. Az Igazságügyi Minisztérium intézménye egy éve működik a városban, azóta már több száz debreceninek segítettek. A bűncselekmények áldozatai itt személyre szabott lelki, erkölcsi, jogi és anyagi segítséget kaphatnak. 

A vagyoni bűncselekmények, főként lopások esetén szoktak segítséget kérni, vagy szándékos személyi elleni bűncselekmények: kapcsolati, hozzátartozói erőszak vagy a kiskorú veszélyeztetése esetén fordulnak hozzánk. Más esetekben az adatok jönnek át, mert a rendőrség irányítja közvetlenül az áldozatokat – közölte Jakab-Elek Anikó, a  Debreceni Áldozatsegítő Központ koordinátora.

Az áldozatsegítő központban fontosnak tartják, hogy ne alakuljon ki az úgynevezett áldozathibáztatás, tehát a segítséget kérő ne érezze magát felelősnek a bűncselekményért.

Ezért is alakítottak ki minden intézményben úgynevezett patrónus szobát, ahol családias, nyugodt légkört tudnak biztosítani a szakemberekkel folytatott beszélgetéshez. Emellett krízishelyzetbe került embereket is tudnak itt fogadni.

A kapcsolati erőszak, illetve emberkereskedelem áldozatai számára, ha szükséges, átmeneti, biztonságos tartózkodási lehetőséget nyújtunk, amíg a menekítést a kollégákkal intézzük – mondta el  Barnáné Pálovics Eszter, a Debreceni Áldozatsegítő Központ ügyintézője. 

Fotó: dehir.hu

A 0-24 órás Áldozatsegítő Vonal a 06-80-225-225-ös számon hívható.

Ha valaki krízishelyzetbe kerül, akkor hivatali időben keresheti a Debreceni Áldozatsegítő Központot, vagy hívhatja a 0-24 órás ingyenes vonalat is. A kormány célja, hogy az áldozatsegítő központok 2025-re országos hálózatot alkossanak.

Forrás: dehir.hu


szerző: ÁSK