Szakmai egyeztetés a Békés vármegyei áldozatok érdekében

2024.04.04.

A múlt héten volt egy éve, hogy megnyitotta kapuit Békéscsabán az Igazságügyi Minisztérium tizenkettedik áldozatsegítő központja. Az alkalom lehetőséget adott arra, hogy dr. Répássy Róbert miniszterhelyettes és Király Nóra miniszteri megbízott ellátogasson a központba felmérni az első év tapasztalatait, értékelvén a helyi áldozatsegítésben résztvevők közös munkáját. A látogatás egy országjárás negyedik állomása is volt egyben.

A szakmai egyeztetésen részt vettek a Békés Vármegyei Kormányhivatal, a Békés vármegyei, valamint a békéscsabai rendőrség képviselői, a Békés Vármegyei Önkormányzat Közgyűlés elnöke, valamint a Békéscsabai Áldozatsegítő Központ legfontosabb együttműködő partnerei.

A cél, hogy az áldozatsegítő központok „láthatóvá váljanak” az emberek számára – jelentette ki Király Nóra, az igazságügyi tárca miniszteri megbízottja. A megbízott az áldozatsegítésről szóló szakmai egyeztetés utáni sajtótájékoztatón elmondta, hogy országos szinten több mint 150 együttműködési megállapodása van az Igazságügyi Minisztériumnak az áldozatsegítés területén. Hangsúlyozta, hogy nagyon hisznek a közös munkában, az együttműködésben, és abban, hogy együtt, közösen el tudják azt érni, hogy minél kevesebb bűncselekmény mellett minél több áldozatnak segítsenek. – A szakemberek fantasztikus munkát végeztek, komoly együttműködések jöttek létre. Az elhivatott munkatársak pedig mindent megtesznek, hogy akinek akár anyagi, akár lelki segítségre van szüksége, az megkapja – folytatta a gondolatot. Kiemelte a kormányhivatal munkáját, segítségét, amely munkatársai nélkül nem működne a központ, ahogy külön szólt a rendőrség tevékenységének jelentőségéről is. Király Nóra kiemelte, hogy néhány héttel ezelőtt adták át a tizennegyedik Áldozatsegítő Központot az országban. 2025-re azt szeretnék elérni, hogy minden vármegyében legyen áldozatsegítő központ, valamint, hogy még több együttműködési megállapodást kössenek civil és egyéb szervezettekkel, egyházakkal, állami cégekkel.

Vörös Ferenc Békés vármegyei rendőrfőkapitány azt mondta, hogy a rendőrségnek nemcsak az a dolga, hogy felderítsen egy ügyet, hanem az is, hogy az áldozatok „terheit valamelyest enyhítse”. Úgy fogalmazott, az áldozatoknak felajánlják az áldozatsegítő központot, és tájékoztatják őket az ügymenetről, melyet általában pozitívan fogadnak. A rendőrfőkapitány emlékeztetett arra, hogy amíg nem épült meg a most egyéves Békéscsabai Áldozatsegítő Központ, addig a rendőr-főkapitányság épületében működött egy áldozatsegítő pont, ahol a sértettek szintén szakszerű segítséget kaptak, azonban a központ megnyitása óta még hatékonyabbá vált a munkavégzés. – Elmondható, hogy Békés vármegyében nagyon kevés bűncselekmény történik, vagyis biztonságban élünk itt. Mindazonáltal a tavalyi évben ismertté vált 4300 körüli bűncselekmény áldozatai közül mintegy 550 sértett volt az, aki igénybe vette valamilyen módon vagy legalábbis úgy nyilatkozott, hogy igénybe kívánja venni az áldozatsegítő rendszert – fogalmazott.

Forrás: MTI, behir.hu


szerző: ÁSK