Répássy Róbert: erkölcsi kötelesség az áldozatsegítés

2023.07.03.

Az áldozatsegítés a kormány, illetve az Igazságügyi Minisztérium számára nemcsak törvény által előírt feladat, hanem erkölcsi kötelesség is – mondta Répássy Róbert, a tárca parlamenti államtitkára a Nemzeti Áldozatsegítési Koordináló Mechanizmus létrehozásáról szóló megállapodás aláírása alkalmából pénteken.

Répássy Róbert kiemelte, hogy négy minisztérium és három állami szerv e területen felismerte az együttműködés fontosságát: cél az áldozatok jogainak maradéktalan érvényre juttatása és az áldozattá válás megelőzése. Jó néhány olyan feladat van, amelyben szükség van erre az együttműködésre annak érdekében, hogy az áldozatok minél hatékonyabb segítséget kapjanak – fűzte hozzá. Közölte azt is, hogy az Igazságügyi Minisztériumnak van egy általános áldozatsegítési feladata, és ennek keretében mára az áldozatsegítő koordinációs központokat országos hálózattá bővítik. Ez a munka már közvetlenül a befejezés előtt áll. A most létrehozott koordináló mechanizmus pedig az áldozatvédelem újabb mérföldköve – hangsúlyozta az államtitkár.

Répássy Róbert

Répássy Róbert elmondta, hogy egyfajta egyszerűsített, úgynevezett egyablakos rendszert szeretnének létrehozni annak érdekében, hogy a bűncselekmények áldozatainak ne kelljen sokáig keresniük azt, hogy hol kaphatnak segítséget, mindig egyértelmű legyen számukra, hogy melyik az a szerv, amelyikhez fordulhatnak.
„A megállapodásban lefektetjük, hogy milyen területeken és hogyan működünk együtt, illetve azt is, hogy ez a koordináció állandó lesz ezen szervezetek között” – közölte az államtitkár, aki fontosnak tartotta kiemelni azt is, hogy a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács részvételével az áldozattá válás megelőzése is az együttműködés hangsúlyos eleme lesz.
Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára elmondta, az együttműködés azt szolgálja, hogy hatékonyan tudják segíteni azokat az embereket, akik valóban bajban vannak, és erre szükségük van: a legfontosabb, hogy az akut krízishelyzetbe kerülő ember azonnali és hatékony segítséget kaphasson.
Az áldozatsegítés terén már eddig is sok eredményt sikerült elérni, de a lényeg az, hogy ezeket a bűncselekményeket minél hatékonyabban sikerüljön megelőzni – hangsúlyozta az államtitkár.

Hornung Ágnes

A megállapodást Hornung Ágnes és Répássy Róbert mellett a Miniszterelnökség képviseletében György István területi közigazgatásért felelős államtitkár, a Belügyminisztériumtól Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár, valamint Hatala József, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke, Jenei Zoltán országos kórház-főigazgató és Balogh János országos rendőrfőkapitány látta el kézjegyével.
A családokért felelős államtitkárság a megállapodás mellé kiadott háttéranyagban azt írta, az Igazságügyi Minisztérium a különböző bűncselekmények áldozatainak nyújt szolgáltatásokat, a Belügyminisztérium koordinálja az emberkereskedelem elleni kormányzati fellépést, nyomon követi az emberkereskedelem áldozatait segítő munkát és ehhez a tárcához tartozik a gyermekvédelem is, míg a Kulturális és Innovációs Minisztérium célzottan a kapcsolati erőszak áldozatait segítő, differenciált ellátórendszert tart fenn.
A Nemzeti Áldozatsegítési Koordináló Mechanizmus az áldozatsegítés rendszerének hatékonyabbá és teljesebbé válása, valamint az áldozattá válás megelőzését célzó feladatok ellátása érdekében jött létre – közölték.

A családügyi államtitkárság beszámolója szerint jelenleg 20 krízisközpont, 8 titkos menedékház, 20 „félutas ház” és hét kríziskezelő ambulancia segíti az áldozatokat. Az ellátórendszer bővülésének köszönhetően jelenleg mindig van a rendszerben olyan üres szoba, amely akár az éjszaka közepén is elfoglalható, nincs olyan helyzet, amikor egy menekítés a férőhely hiánya miatt hiúsul meg.
Kitértek arra, hogy míg a krízisközpontokba és titkos menedékházakba kerülő áldozatok túlnyomó többsége alacsony társadalmi státuszú, addig az ambulanciákat felkeresők 80 százaléka közép- és felsőosztálybeli. A menekített évi 1200-1300 áldozatból 10 főnél mindig kevesebb a férfi áldozatok száma, az ambulanciáknál a férfi bántalmazottak aránya 10-15 százalék.
Az államtitkárság az ambulanciák számának növelését tervezi és ezeknek az áldozatsegítés mellett komoly szerepük lesz a megelőzésben is. A prevenció azért is kiemelten fontos, mert például az a gyermek, aki bántalmazó családi környezetben nő fel, felnőttként nagyobb valószínűséggel válik bántalmazottá vagy bántalmazóvá.
Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat (OKIT) a kapcsolati erőszak és emberkereskedelem áldozatait segíti. A „kapcsoljegybol” nevű, 2020 óta elérhető applikáció külön a felnőtteknek és külön a gyerekeknek nyújt hasznos információkat a témában – ismertette a családokért felelős államtitkárság.

Forrás: MTI


szerző: ÁSK