Prostitúció, „csicskáztatás”, emberkereskedelem – a legnagyobb bajban is számíthatnak a nyíregyházi áldozatsegítőkre

2023.03.06.

„Empatikus, felelős emberekkel dolgozunk együtt az áldozatokért” – mondja dr. Jászai Áron. A nyíregyházi Áldozatsegítő Központ koordinátora és kollégái minden nap azért dolgoznak, hogy aki bajba került, a lehető leggyorsabban, minél átfogóbb támogatást kapjon, és kiváló szövetségeseik is vannak ebben a küldetésben: például a rendőrség és a kormányhivatal munkatársai személyében.

Három ország – és egyben a schengeni térség – határán végzik munkájukat a nyíregyházi Áldozatsegítő Központ munkatársai. A dr. Jászai Áron koordinátor vezette csapat a bűncselekmények és tulajdon elleni szabálysértések sorával szembesül nap mint nap. Mint azt a koordinátor elmondja, szerencsére a kisebb, vagyon elleni cselekmények a leggyakoribbak, de sajnos az erőszakos bűncselekmények sem ritkák, és olyan súlyos ügyekkel is foglalkozniuk kell, amelyekben emberkereskedők, „csicskáztatók”, kerítők és futtatók áldozataivá vált valaki. A tapasztalataik szerint a szomszédos Ukrajnában zajló háború miatt a bűnözés is intenzívebbé vált a térségben, és gyakori, hogy az elkövető külföldi állampolgár. Nemcsak maga az áldozatsegítő tevékenység fontos, hanem a tájékoztatás is – hiszen az egyben a megelőzést is szolgálja sokszor. „Vannak olyan esetek, amikor a vonaton csapnak le a bűnözők a kiszemelt fiatal lányokra, és ott megismerkedve velük hálózzák be őket, majd eleinte különböző trükköket, cseleket alkalmazva, hazudozva, végül prostitúcióra kényszerítik őket” – fejti ki dr. Jászai Áron. Azért, hogy minél kevesebben váljanak bűnözők áldozatává – vagy ha mégis megtörténik a baj, mielőbb tudjanak segítséget kérni – az ÁSK munkatársai rendszeresen tartanak lakossági és szakmai tájékoztatókat is. A rendőrséggel és a kormányhivatallal szoros együttműködésben dolgoznak, de vannak más szövetségeseik is.

„Az elmúlt évtizedek legeredményesebb családvédelmi és áldozatsegítő programjait indította el a kormány” – nyilatkozta korábban Varga Judit igazságügyi miniszter asszony. Dr. Jászai Áron és kollégái munkája is ezt igazolja, ugyanis kiemelt szövetségeseik a vármegyei családsegítők, és nagy figyelmet fordítanak arra, hogy a gyermekes családokhoz, a fiatal anyukákhoz is eljusson az üzenet: a legnagyobb bajban is van segítség.

dr. Jászai Áron

„Empatikus, felelős emberekkel dolgozunk együtt, a már említett, szintén az állami áldozatvédelem- és segítés keretében működő szervek mellett sok kiváló civil partnerünk is van, és a Vöröskereszttel, továbbá a polgárőrökkel is nagyon jó az együttműködésünk” – fejti ki dr. Jászai Áron.

Az ÁSK elhivatott, tapasztalt és lehetetlent nem ismerő munkatársaival ebben az évben is számos programon találkozhatnak a Nyíregyházán, illetve a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében élők. Többek között városi rendezvényeken, gyermeknapi sportprogramon is részt vesznek, és például véradást is szerveznek. Ez utóbbi jól jelképezi azt, hogy amikor baj van, mindenki tud segíteni, nem csak azok, akiknek a segítségnyújtás a hivatásuk. Ahogyan a véradással megmenthetjük valakinek az életét, úgy a környezetünkben élőkre való odafigyeléssel is hatalmas segítséget nyújthatunk, hiszen az első lépés a probléma megoldása felé annak felismerése.

Nyíregyházi Áldozatsegítő Központ
Elérhetőségek:
Cím: 4400 Nyíregyháza, Ungvár sétány 3-5.
Telefon: +36 42-896-260
Levelezési cím: 4407 Nyíregyháza Pf. 2.
E-mail: asknyiregyhaza@im.gov.hu

Nyitvatartás:
Hétfőtől – Csütörtökig: 8:00-17.00
Péntek: 8:00-14:00


szerző: ÁSK