Ne váljunk áldozattá a strandon, az utcán, a fesztiválon! Ha mégis megtörténik: van segítség!

2023.07.31.

Ha végre itt a nyár és meleg az idő, az ember strandra jár… meg fesztiválra. A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztálya és a Szombathelyi Áldozatsegítő Központ (ÁSK) adnak bűnmegelőzési tanácsot és beszélnek a segítségkérés lehetőségéről, hogy a nyár valóban a felhőtlen szórakozásról, kikapcsolódásról szóljon – olvasható a vaol.hu oldalon.

Értékszerző portyán
Számos település kínál estébe, éjszakába nyúló szórakozási lehetőséget, ahol azonban a kikapcsolódni vágyók mellett megjelennek azok is, akiket nem a zene, nem a hangulat tüzel fel, hanem egészen más dolgok. Vannak, akik kihasználják mások figyelmetlenségét, így egy farzsebben, a táska külső fakkjában tartott, vagy a padon felejtett pénztárca, telefon hamar gazdát cserél a tulajdonosának tudtán kívül. Mások kimondottan azért keresik fel a nagy tömegeket vonzó rendezvényeket, mert jók matekból. A nagyobb számok törvénye alapján ugyanis biztosak abban, hogy értékszerző portyájukat siker koronázza. Sem egyik, sem másik elkövetői kört nem ismerhetjük fel, ugyanúgy öltözködnek, mint bárki más, elvegyülnek a tömegben, élvezik a fesztivál minden ízét és illatát, miközben szemük pásztázza a környezetet, áldozatra vadászva, hívja fel a figyelmet Németh Andrea rendőr őrnagy, a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályának kiemelt főnyomozója.

Drága ékszert, nagyobb összegű készpénzt ne vigyünk

S azt javasolja, hogy az éberség, az óvatosság, az odafigyelés még akkor is legyen hű társunk, amikor pár órára ki akarunk szakadni a mindennapok mókuskerekéből. – A saját testi épségünkért, vagyonunkért elsősorban mi magunk vagyunk felelősek. Egy ilyen rendezvényen a feltűnő, szemet vonzó drága ékszereknek, értékeknek nincs helye! Egy fesztiválon egyre több olyan árusítóhely van, ahol lehet bankkártyával, mobilalkalmazással is fizetni, ezért nincs is szükség nagyobb összegű készpénzre. Gondoskodjunk azonban arról, hogy bankkártyánkat, chip-pel ellátott igazolványainkat RFID védelemmel (rádiófrekvenciás azonosító blokkoló) ellátott tokban, pénztárcában, vagy táskában tartsuk, ezzel megakadályozhatjuk, hogy illetéktelen személyek az azon tárolt adatainkat a birtokukban lévő eszközzel (akár egy mobiltelefonos applikációval) lehalásszák. Pénzünk biztonsága ennyit megér, ugye? Természetes, hogy kánikulában még este is laza, lenge ruházatot viselünk. Egy női nyári ruhát pedig nem úgy terveztek, hogy azon zsebek legyenek, és a férfiak sem visznek magukkal csak azért kabátot, hogy annak belső zsebébe pakolhassanak. Lehet, hogy nem dizájnos, nem trendi, de egy nyakba akasztható, ing, póló alatt viselhető irattartó tok a biztonságot szolgálja, ha már a hasi-tasi ciki. Egy igazi női táska pedig a-tól z-ig végtelen mennyiségű dolgot képes elnyelni. Mobiltelefonunk védelméről ugyanígy kell gondoskodnunk, kódoljuk le a képernyőt, állítsuk be rajta a biztonságot célzó alkalmazásokat.

Forrás: vaol.hu

Üres táskát se hagyjunk az utastérben

Járműveink biztonságáról se feledkezzünk el. Kerékpárunkat elsősorban az erre kialakított tárolóban helyezzük el. Fontos, hogy ne csak a kerekeket, hanem a vázat is zárjuk hozzá a lerögzített tárolóhoz jó minőségű, masszív lakattal, sodronyzárral. Az elmúlt időszakban egyre többen róják az utakat rollerrel, ezek megfelelő lezárása (applikáció mellett itt is célszerű a sodronyzár) se maradjon el. A gépjármű utasterében soha ne hagyjunk értékeket, még üres táskát, kabátot sem. Nem kis bosszúságot okozhatnak az elkövetők már azzal is, hogy pénzt remélve betörik a kocsi ablakait, de üres kézzel kell távozniuk.

Az ottalvós zenei fesztiválokon is elsődleges a biztonság szem előtt tartása. A sátor értékmegőrző szerepe enyhén szólva is csekély (éppúgy, mint a strandon egy pokróccal, ruhával leterített táskáé). Vegyük igénybe az értékmegőrzőt, helyezzük el ott a vagyontárgyakat.

Alkohol és bódulatkeltő szerek

Nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a fesztiválokon, rendezvényeken sokan a felhőtlen szórakozás, jókedv fokozása érdekében illegális bódulatkeltő szerekhez nyúlnak, és/vagy mértéktelenül fogyasztanak alkoholt. Az ezektől befolyásolt személy sokszor olyant tesz, amit józanul nem tenne. A gátlások feloldódnak, az agresszió, a szunnyadó oroszlán felébred … az ittas, bódult személy pedig a következményekkel nem számol. Három plusz egy jótanács az alkoholfogyasztáshoz: mérték, minőség és ahogy James Bond is megmondta, rázva, nem keverve, mindezt címezve azoknak, akiknek az alkohol vásárlása és fogyasztása engedélyezett.

Ha meghallgattuk az utolsó koncertet, ha megittuk az utolsó kortyot, ha megettük a maradék falatot, elbúcsúztunk a barátainktól, ismerőseinktől, hazafelé vesszük az irányt. Hogyan jutunk haza a legbiztonságosabban? Ugyan drága megoldás, de ilyenkor jól jöhet egy taxi. Járművezetési képességünket ugyanis az alkohol és az egyéb bódulatkeltő szerek is hátrányosan befolyásolják. Hazánkban zéró tolerancia van, ezért ezen anyagok fogyasztását követően „ne törjünk vezető pozícióra”, de olyan személy mellé se üljünk be az autóba (vagy a motorvezető mögé), akiről tudjuk, látjuk, érezzük, hogy ilyen szereket fogyasztott. Ilyenkor a kerékpárunkat, rollerünket is csak alapos megfontolás után használjuk, ugyanis egy baleset okozása szankciót von maga után. Gyalogos közlekedésünk tűnhet ezek után a legpraktikusabbnak, a legbiztonságosabbnak.

Megnyalta az áldozat arcát

A vansegitseg.hu Hétköznapi történetek – Utcai támadás videóját megnézve, majd meghallgatva az erről szóló elemző beszélgetést felmerülhet bennünk: hát sehol nem vagyunk biztonságban? De igen! A személyes biztonságunkért több mindent tehetünk. A megtörtént esetet feldolgozó videóban azt láthattuk, hogy egy nőt, aki egyedül gyalogolt haza éjjel, egy férfi leszólított, pénzt, cigarettát kért tőle, majd hozzányomta a falhoz, miközben megnyalta az arcát. A nő lefagyott, pánikba esett, nem tudott segítségért kiabálni, egy hang sem jött ki a torkán. Önök hogyan reagálnánk ebben a helyzetben? Fel lehet-e erre készülni? Hogyan tudjuk megvédeni magunkat? „Nem voltam soha ilyen helyzetben. Nem tudom, hogyan kell ezt elmesélni. El kell-e mesélnem egyáltalán?” Fontos kérdéseket vetett fel az áldozat. Igen, áldozat! Ugyanis az akarata, beleegyezése ellenére nyúltak hozzá, léptek bele az intim szférájába, tettek vele olyant, ami neki kellemetlen volt. Ami traumát okozott. És a traumákról beszélni kell! Segítséget kell kérni! Van segítség! – erre hívja fel a figyelmet Kámán-Németh Martina, a szombathelyi ÁSK koordinátora is.

Kámán-Németh Martina

Az emlékezés segít az áldozaton

– Az országban már 15 helyen áll rendelkezésre Áldozatsegítő Központ vagy Pont, és 2025 év végére minden megyeszékhelyen lesz az áldozatok érdekérvényesítését hatékonyan, rugalmasan biztosító és a szükségleteiket maximálisan figyelembe vevő intézmény. Az érzelmi támogatás az egyik legfontosabb, amire az áldozatnak szüksége lehet. Pszichológus szakemberek segítségével dolgozhatja fel a bűncselekmény által okozott krízishelyzetet, és a későbbiekben nem kell számolnia a PTSD (poszttraumás stressz szindróma) tüneteivel, amelyek ellehetetlenítik, megnyomoríthatják életét. Bármennyire furcsa, nem a felejtés, hanem az emlékezés segít az áldozaton, amelyben egy professzionális segítő áll mellette. Minél több részletre fény derül, annál jobban tudja feldolgozni és helyre tenni az áldozat a történteket. A cél, hogy együtt tudjon élni a vele történtekkel, és ez ne befolyásolja a mindennapi életvitelét. A segítség térítésmentesen, szociális rászorultság vizsgálata nélkül áll rendelkezésre az áldozatsegítő központokban, Szombathelyen a Thököly Imre utca 14. szám alatt. Ha a távolság gondot jelent, akkor telefonon vagy online is igényelhető a szolgáltatás.

A hazautat mindig tervezzük meg

Végül még egy jó tanács: a hazautat mindig tervezzük meg előre. Nem biztos, hogy a legrövidebb út lesz a legbiztonságosabb. Kerüljük a kivilágítatlan utcákat, a szűk sikátorokat, a magas növényzettel sűrűn benőtt szakaszokat. Ha tudjuk, hogy egyedül közlekedünk este, éjjel, előtte kérjünk meg valakit, hogy hazaérkezésünkig beszélgessen velünk telefonon (nem csak gyerekek, hanem felnőttek is igénybe vehetik a hazakísérő applikációt, telefonszámot). Ha nem is mindegyikünk egy született karate kölyök, akkor is sajátítsuk el a nagy fizikai igénybevétellel nem járó önvédelmi fogásokat. Egy hosszú köröm, egy magas sarkú cipő, apró a zsebben, egy jól irányzott rúgás, egy érzékeny pont erős, határozott megfogása/megnyomása is nagy segítség lehet egy támadás kivédésében, nem beszélve a figyelemfelhívó, éles hangot kibocsájtó személyi riasztó használatáról.


szerző: ÁSK