Megnyílt a Veszprémi Áldozatsegítő Központ

2021.06.30.

Újabb mérföldkőként jellemezte Varga Judit az áldozatsegítés fejlesztésében a veszprémi Áldozatsegítő Központ megnyitását – derült ki az igaszságügyi miniszter Facebook-bejegyzéséből. 

„Nőként, édesanyaként és igazságügyi miniszterként kiemelt feladatomnak tekintem az áldozatok és a családok védelmét, ezért fontos számomra, hogy az áldozatsegítés rendszerét a lehető legtöbb ember számára elérhetővé tegyük” – áll a bejegyzésben.

Az Áldozatsegítő Központokban az erőszakos bűncselekmények áldozatait a hivatali közegtől merőben eltérő, nyugodt környezetben fogadják felkészült szakemberek, a központokban mindenki szakszerű, személyre szabott segítséget kap, legyen az jogi, pszichológiai vagy akár anyagi segítségnyújtás. A bejegyzés szerint a rendőrséggel történő együttműködés és az opt-out rendszer bevezetése óta az áldozatokat immáron közvetlenül az állami áldozatsegítő szolgálat keresi meg, és ajánlja fel részükre a segítséget, így sokkal jobban csökkenthető a másodlagos áldozattá válás kockázata, mutat rá a tárcavezető. Az Áldozatsegítő Központok tavaly csaknem 15 ezer áldozatnak nyújtottak támogatást, az áldozatsegítő vonal pedig több mint 11 ezer hívást fogadott. A veszprémi központ megnyitásával már hat megyei jogú városban (Szombathely, Kecskemét, Miskolc, Szeged, Pécs, Veszprém) és a fővárosban érhető el ingyenes jogi, pszichológiai, érdekérvényesítési és pénzügyi segítségnyújtás. „A kormány célja, hogy 2025-re minden megyében elérhetővé váljanak ezek a szolgáltatások. Fontos, hogy ha valaki áldozattá válik, tudja, hogy nincs egyedül, mert van segítség!„ – zárja bejegyzését Varga Judit.

Az eredeti cikk megtekinthető a következő linken: https://bit.ly/3xjT8So


szerző: ÁSK