Megnyílt a második Áldozatsegítő Pont

2022.01.11.

Segíteni igazán csak tettekkel lehet – hangoztatta Varga Judit igazságügyi miniszter hétfőn Érden, egy újabb áldozatsegítő pont átadása alkalmából tartott sajtótájékoztatón.

Varga Judit kiemelte, hogy a kormány fontos feladatának tekinti a bűncselekmények, illetve a tulajdon elleni szabálysértések áldozatai által elszenvedett társadalmi, erkölcsi, anyagi károk és érzelmi sérülések enyhítését. Ennek érdekében az igazságügyi tárca és a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a hatékonyabb áldozatvédelem segítésére együttműködési megállapodást írt alá. A dokumentumban foglaltak eredménye a helyi rendőrség épületében az Áldozatsegítő Pont életre hívása – tette hozzá. A miniszter kitért arra is, hogy már kilenc megyében működik Áldozatsegítő Központ, és a most átadott érdin kívül Salgótarjánban hoztak létre Áldozatsegítő Pontot a gyorsabb ügyintézés érdekében. Az áldozatsegítés nagy hozzáértést igénylő komplex tevékenység, kormányhivatalok, rendőri szervek, egyházak, civil szervezetek együttműködését igényli, hogy a sértettek mielőbb megfelelő, testre szabott segítséghez juthassanak – mondta Varga Judit. Közölte: a kormány célja, hogy 2025-re valamennyi megyeszékhelyen működjön Áldozatsegítő Központ. Az elmúlt évben 18 ezer állampolgár panaszait orvosolták az áldozatsegítő központokban – jelezte a miniszter. Arról is szólt, hogy külön áldozatsegítő telefonvonal is az állampolgárok rendelkezésére áll, amelyet a 06-80-225-225-ös számon lehet elérni.

Töreki Sándor bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy külön érzékenyítő tréningeket szerveznek a rendőröknek. Ennek a képzésnek az a célja, hogy a krízishelyzetbe került áldozatok minél rövidebb időn belül hozzájuthassanak a segítséghez – fűzte hozzá. A főkapitány-helyettes sikeresnek nevezte a nyomozók és az áldozatsegítők közötti együttműködést.


szerző: ÁSK