Már az internetes csalások elleni harcba is beszálltak az áldozatsegítők

2023.04.20.

Ma már országszerte tizenöt városban érhető el Áldozatsegítő Központ vagy Pont, de a kormány célja az, hogy 2025-re minden vármegyében teljes legyen az áldozatsegítő rendszer. Nemrégiben Békéscsabán nyílt újabb központ, és idén még két újabb nyitását tervezi a szaktárca, az egyiket Zalaegerszegen, a másikat Kaposváron – mondta el a Mandinernek Dorogi Rajmund, az igazságügyi miniszter áldozatsegítésért felelős főtanácsadója annak kapcsán, hogy több központ is immár több éves fennállását ünnepelhette az elmúlt időszakban.

A főtanácsadó tájékoztatása szerint 2022-ben már mintegy 24 ezer ember került kapcsolatba valamilyen módon az áldozatsegítőkkel – akár az ÁSK-kon, akár a kormányhivatalokon, akár az éjjel nappal, ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalon (06-80-225-225) keresztül.

A központokban a kisebb, vagyon elleni bűncselekmények sértettjei a leggyakoribb ügyfelek, de az erőszakos bűncselekmények – így a kapcsolati erőszak, zaklatás, könnyű testi sértés – áldozatai is ugyanúgy jelentkeznek, mint eddig. 

Azt szeretnék elérni, hogy ne legyen olyan áldozat a vármegyében, aki nem tud arról, hogy hozzánk bármilyen problémával segítségért fordulhat” – mondta Szilágyi Zsuzsanna, a legutóbb megnyitott békéscsabai központ koordinátora, hozzátéve, hogy már megkezdték a hálózatépítő munkát a térségben: felvették a kapcsolatot azokkal az állami, civil és egyházi szervezetekkel, amelyek szintén érintettek lehetnek az áldozatsegítés ügyében.

A miskolci központ is eredményesen működik, szintén többféle megoldási lehetőséget felkínálva az áldozatoknak a bűncselekményből adódó nehézségek a megoldására. „Amikor a bajba került emberek szükségletei az adott krízishelyzetben túlmutatnak azokon a kereteken, amelyeken belül az állami áldozatsegítő rendszer támogatni tudja őket, mindig számíthatunk a civil vagy egyházi partnereinkre, legyen szó akár helyi, akár országos szervezetekről” – mondta Doszpoly Orsolya, a borsodi vármegyeszékhelyen működő ÁSK koordinátora.

Világjáték diagnosztika

Dorogi Rajmund kifejtette: Aki belép egy ÁSK-ba, eleve egy megnyugtató, otthonos, hivatali környezettől eltérő közegben találja magát. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ez, illetve a mindig empatikus és megértő hozzáállás már önmagában jelent egyfajta lelki támogatást. A kollégáink között jogászok, pszichológusok, szociális végzettségű szakemberek is vannak, így minden területen segíteni tudják a bajba került honfitársainkat. Ha kell, közreműködnek a szükséges formanyomtatványok kitöltésében, segítenek eligazodni a jogi kérdésekben, ha valakit nagyon megviseltek a történtek, akkor pszichológussal is beszélhet, illetve bizonyos esetekben anyagi támogatást is kaphatnak a bűncselekmények áldozatai.

Dorogi Rajmund miniszteri főtanácsadó

A főtanácsadó hangsúlyozta: a rendszer kiépítésének megkezdése óta külön figyelmet fordít a kormány a gyermekekre. „Ők a legsérülékenyebbek, a legkiszolgáltatottabbak, ezért azon vagyunk, hogy minden eszközt biztosítani tudjunk a megfelelő ellátásukhoz”. Mérföldkövet jelent ebben az, hogy tavaly év végén minden ÁSK-nak át tudtak adni egy-egy különleges pszichológiai diagnosztikai eszközt.

A Világjáték nevű diagnosztikai módszerrel úgy lehet felmérni a gyerekek lelki sérüléseit, problémáit, hogy egyáltalán nem traumatizálják őket újra.

A nagyvállalatok is beszálltak

„A bántalmazó kapcsolatból való kilépéshez és a bűncselekmény okozta súlyos trauma feldolgozásához nálunk is pszichológus szakember áll az áldozatok – a felnőtt sértett és általában a gyermeke, gyermekei – rendelkezésére. Emellett ezekben az esetekben akár egy megelőző távoltartás iránti kérelem megszerkesztésében is segítünk, de volt olyan eset, amikor a civil partnereinkkel összefogva védett szálláshelyre menekítettük az áldozatot” – mondta Kormos Kinga, a nemrégiben egyéves fennállását ünneplő egri Áldozatsegítő Központ koordinátora.

A központoknak a rendőrséggel is kiváló a kapcsolata: „Ha egy áldozat feljelentést tesz egy bűncselekmény miatt, akkor – persze, csak ha nem ellenzi – a kapitányságokon dolgozó kollégák egyből továbbítják az adatait egy informatikai rendszeren belül az áldozatsegítőknek.

Ennek az opt-out rendszernek köszönhetően mi azonnal felkereshetjük, és tájékoztathatjuk az áldozatot arról, hogy az ő esetében milyen segítséget tudunk nyújtani” – erről Kámán-Németh Martina, a szintén a legrégebbiek közé tartozó, idén ötéves szombathelyi ÁSK koordinátora beszélt lapunknak.

Mára összesen csaknem 140 különböző helyi és országos szervezettel dolgoznak együtt az áldozatsegítők, és a körbe beléptek a nagyobb állami vállalatok is.  „A MÁV-Volán, a Magyar Posta, az MVM és a Szerencsejáték Zrt. vezetősége is úgy látta, hogy fontos részt venni ebben a munkában. Egyrészt azért, hogy a saját dolgozóik is minél több információt kaphassanak arról hol, milyen támogatásra számíthatnak, ha bajba jutnak. Másrészt azért, hogy a segítségünkre legyenek az minél szélesebb körű tájékoztatásban is” – mondta Dorogi Rajmund.

Online csalások

A főtanácsadó hangsúlyozta: „A segítségnyújtás mellett foglalkoznunk kell a prevencióval is, hiszen az a legjobb, ha a bűncselekmény meg sem történik. Többek között a rendőrséggel évek óta tart az együttműködés ezen a területen, de most egy új formációban is fellépünk a bűncselekmények megelőzése érdekében, márciusban csatlakoztunk az online csalások megelőzésére szolgáló KiberPajzs-programhoz.”

Mint mondta, az utóbbi időszakban nőtt az online csalások aránya. „Nagyon megtévesztőek azok az e-mailek, felületek, amelyekkel a bűnözök megpróbálják kicsalni az emberek pénzét.

De vannak olyan intő jelek, amelyekre mindenképpen érdemes odafigyelni” – hangsúlyozta a főtanácsadó. A – többek között – a Magyar Nemzeti Bankkal, a Bankszövetséggel, az Országos Rendőr-főkapitánysággal és a Nemzeti Kibervédelmi Intézettel közösen indított akcióban az Igazságügyi Minisztériumnak nemcsak az áldozatsegítő, hanem a fogyasztóvédelmi területe is részt vesz. „Javaslom mindenkinek, hogy látogasson el a kiberpajzs.hu oldalra, vagy az Áldozatsegítő Központ közösségi felületeire mert hasznos információkat találhat az online csalásokkal kapcsolatban” – hangsúlyozta a miniszteri főtanácsadó.

A Mandiner által készített teljes interjút IDE kattintva olvashatják el.


szerző: ÁSK