Kulcsfontosságú a hatékony kapcsolatrendszer kiépítése az áldozatok érdekében

2023.07.28.

A Békéscsabai Áldozatsegítő Központ 2023. áprilisától nyújt segítséget azoknak a Békés vármegyében áldozattá válóknak, akik olyan krízishelyzetbe kerültek, hogy azonnali támogatásra van szükségük. A központ koordinátora dr. Szilágyi Zsuzsanna, aki az eddigi 34 éves pályafutása alatt mindig is azt vallotta, hogy az ügyfelek, áldozatok felé forduló értő figyelem és segítő szándék a legfontosabb ismérve annak az áldozatsegítő szakembernek, aki személyes kapcsolatba kerül a hozzá forduló bajba került emberekkel.

Békés vármegye az elnevezéséhez hűen valóban békés is, azonban itt is, mint az ország bármely területén is elkövetnek mind bűncselekményeket, mind szabálysértéseket. A helyi ÁSK célja az, hogy minél több áldozat számára tájékoztatást és lehetőleg azonnal érezhető segítséget tudjon nyújtani. Ennek elengedhetetlen eszköze az a szoros együttműködés, amely viszonylag rövid idő alatt ki is alakult és meg is erősödött a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitánysággal, valamint a Békés Vármegyei Kormányhivatal Gyámügyi és Igazságügyi Főosztályával: „Célunk a vármegyében egy olyan hatékony kapcsolatrendszer kiépítése és fenntartása, amely azt eredményezi, hogy a bűncselekmények, és a tulajdon elleni szabálysértések áldozataihoz eljusson az információ a központ létéről, és az általunk nyújtott szolgáltatásokról. Azt szeretnék elérni, hogy ne legyen olyan áldozat a vármegyénkben, akihez ez a tájékoztatás nem jut el. A feladatellátásunkat pedig a civil szféra, a rendőrségi, valamint a hatósági munka közös nevezőjeként fogalmaznám meg”– mondta el dr. Szilágyi Zsuzsanna, az ÁSK igazgatásszervező, jogász és mediátor végzettségű koordinátora.

dr. Szilágyi Zsuzsanna

Varga Judit igazságügyi miniszter is korábban többször azt hangsúlyozta, hogy az áldozatsegítés nagy hozzáértést igénylő komplex tevékenység, ennek szellemében dolgoznak a Békéscsabai ÁSK munkatársai is. A központ tevékenysége iránt elsősorban lopás, zaklatás és kapcsolati erőszak miatt krízishelyzetbe került embertársaink érdeklődnek, de emberkereskedelem, valamint emelkedő számban online térben elkövetettet csalások áldozatainak is nyújtottak már segítséget az ÁSK-ban dolgozó kollégáink.

„Az ÁSK kialakítása, felszereltsége, elérhetősége véleményem szerint mindazon szempontoknak a legteljesebb mértékben megfelel, hogy olyan megnyugtató légkört tudjunk megteremteni, ahol a képzett és elhivatott szakembereink (szociális munkás, pszichológus) a hozzánk fordulóknak az adott ügyre vonatkozóan személyre szabott, egyedi segítséget, támogatást tudjanak biztosítani” – összegzett a koordinátor.

Békéscsabai Áldozatsegítő Központ
Elérhetőségek:
Cím: 5601 Békéscsaba, Szabadság tér 1-3.
Telefon: +36-66-795-250; +36-66-795-232
E-mail: askbekescsaba@im.gov.hu

Nyitvatartás:
Hétfő- Csütörtök: 8:00-17:00
Péntek: 8:00-14:00


szerző: ÁSK