Közösen az idősek védelméért 

2023.06.19.

„Idősen is jogtudatosan” címmel tartottak prevenciós konferenciát a győri Széchenyi István Egyetemen.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam-és Jogtudományi Karával szoros együttműködésben prevenciós konferencia-sorozatot indított, amelynek immáron negyedik, zárórendezvényét tartották meg 2023. június 15-én az egyetemen – írja a police.hu.

Az időskorúak az áldozattá válás szempontjából az egyik legveszélyeztetettebb korcsoport, az átlagnál sérülékenyebbek, kiszolgáltatottabbak. Egészségi és fizikai állapotuk, jellemzően magányos életvitelük, valamint segítőkészségük, és hiszékenységük miatt kevésbé képesek a bűncselekmények elleni védekezésre. Gyakran válnak csalók, tolvajok, és betörők áldozataivá, sérelmükre jellemzően személy és vagyon elleni jogsértéseket követnek el. A bűnmegelőzési szakterület a megelőzés minden lehetséges eszközével igyekszik fellépni az időseket érintő bűncselekmények megelőzése, és visszaszorítása érdekében.

Fotó: police.hu

A június 15-én megrendezett esemény célja az volt, hogy a szakemberek iránymutatásai alapján az idősek maguk is felismerjék a korcsoportra leselkedő veszélyeket, az áldozattá válás valós kockázatát, és megismerkedjenek az elkerülés, valamint a megelőzés eszközeivel, módszereivel.

Fontos cél volt továbbá, hogy a korosztály a mindennapi életben is használható információkat kapjon az áldozattá válás megelőzésével kapcsolatban, valamint a segítségkérés lehetőségeiről.


szerző: ÁSK