Az ENSZ szerepe az áldozatsegítés, áldozatvédelem terén

2020.10.24.

Október 24-én az ENSZ világnapját ünneplik az Egyesült Nemzetek Szervezetét létrehozó Alapokmány ratifikálásának évfordulója alkalmából. Az ENSZ-nek az áldozatsegítés és az áldozatvédelem témakörében is fontos szerepe van.

Az egyik legfontosabb dátum 1985: ekkor adta ki az ENSZ a bűncselekmények és a hatalommal való visszaélés áldozataival kapcsolatos igazságszolgáltatás alapelveiről szóló nyilatkozatát. Az Áldozatok Magna Kartája néven is ismert dokumentum a szakemberek szerint az áldozat politikában és az áldozati jogok fejlődésében rendkívül fontos lépésnek számít. 1999-ben készült el az úgynevezett Áldozatvédelmi Kézikönyv, amely a gyakorlati alkalmazás folyamatában nyújtott jelentős segítséget. A szakemberek szerint meghatározóak a 2000-es évek elején az ENSZ által hozott nyilatkozatok a resztoratív büntető igazságszolgáltatásról, valamint az Európai Unió tanácsi kerethatározata az áldozatok büntetőeljárásbeli helyzetéről.

Természetesen a rendszer folyamatos monitorozása, továbbfejlesztése is napirenden van, ennek jegyében szükségessé vált az európai áldozatvédelmi rendszerek és ezzel a kerethatározat felülvizsgálata. A feltárt hiányosságok és problémák kiküszöbölésére éppen a magyar EU-elnökség ideje alatt fogadták el az úgynevezett Budapest Ütemtervet, amely célul tűzte ki egy minimum szabályokat tartalmazó irányelv megalkotását.

Az új, az Európai Parlament és a Tanács által kibocsátott áldozatsegítési irányelvben kibővítették az áldozatok büntetőeljárásbeli és azon kívüli jogait, kiterjesztették az áldozatvédelmi szolgáltatások tartalmát (ennek része például az érzelmi támogatás, a pszichológiai segítségnyújtás) és speciális, különösen kiszolgáltatott áldozati csoportokat (többek között a gyermekek, a fogyatékkal élők, a nemi erőszak elszenvedői) határoztak meg. A dokumentum kiemelt jelentőséget ad az áldozatokkal kapcsolatba kerülő szakemberek képzésének is, célul tűzi ki az ehhez kapcsolódó követelményrendszer megteremtését.


szerző: ÁSK