A legfontosabb, hogy az áldozatok érezzék: nincsenek egyedül, és megkapják a szükséges segítséget

2020.07.04.

Az Igazságügyi Minisztérium által működtetett Áldozatsegítő Központok, valamint a hét minden napján, éjjel-nappal ingyenesen hívható 06-80-225-225-ös telefonszámon elérhető Áldozatsegítő Vonal a koronavírus-járvány ellenére is folyamatosan üzemeltek, és támogatásban részesítették a hozzájuk forduló áldozatokat.


A veszélyhelyzetben bevezetett kijárási korlátozások nem vonatkoztak azokra, akik ilyen helyzetben állami segítségért folyamodtak. Az áldozatsegítő központok a járványhelyzet legsúlyosabb időszakában is minden nap várták és várják folyamatosan a hozzájuk fordulókat – természetesen a szükséges járványügyi óvintézkedések maximális betartásával. A kijárási korlátozások idején azt kérték, hogy elsősorban telefonon vagy e-mailben keressék fel a  munkatársakat, most viszont, amikor a kormányhivataloknál is a korábbi rendben működik a személyes ügyfélfogadás, már az áldozatsegítő központokban is újra teljes körűen adott a személyes segítségkérés lehetősége.


szerző: ÁSK