A célunk a lehető legmegnyugtatóbb segítség megadása a krízishelyzetben lévő áldozatnak

2023.07.07.

A közelmúltban ünnepelhette hatéves fennállását a Budapesti Áldozatsegítő Központ, mely a fővárosban és vonzáskörzetében áldozattá válóknak nyújt jogi, pszichológiai, valamint valamennyi, az érdekérvényesítés során felmerülő problémákra választ adó segítséget.  A központot jelenleg Bíróné Szunai Orsolya Petra vezeti, aki hosszú ideje dolgozik a segítő szakma területén, és bárhová vetette a sors, közvetve vagy közvetlenül, de mindig kapcsolatban tudott maradni az áldozatsegítéssel.

A nagy lakosságszám és turisztikai értékek látogatottsága miatt rengeteg ember megfordul a fővárosban, melynek köszönhetően elkerülhetetlen a bűncselekmények és szabálysértési vétségek megjelenésének magas száma. Az ÁSK célja az, hogy minél több áldozat számára tájékoztatást és segítséget tudjon nyújtani, ennek elengedhetetlen eszköze az a szoros együttműködés, mely a Budapesti ÁSK és a Budapesti Rendőr-főkapitányság között alakult ki. „Bár egy éles határvonal húzható a két szervezet munkáját tekintve, hiszen a rendőrségnek a bűncselekmények feltárásában van fontos szerepe, az ÁSK szolgáltatásaira viszont már akkor van szükség, amikor a baj már megtörtént. Mindkét szervezet közös feladata azonban a bűnmegelőzés, melyre nagy hangsúlyt fektetünk, mivel a különböző szervezetekhez a rendőr és az áldozatsegítő együtt megy tájékoztató, szemléletformáló, bűnmegelőző előadást tartani, a nagyobb fővárosi rendezvényeken pedig egymás melletti sátrakban fogadjuk az érdeklődőket” – fejtette ki az ÁSK koordinátora, aki korábban húsz évet dolgozott gyermekvédelmi területen.

A bűncselekményeket tekintve inkább a csalás, lopás, zaklatás és kapcsolati erőszak áldozatai keresik fel a központot. A kapcsolati erőszak áldozatainak megsegítésére visszatérően krízisfeldolgozó csoportos foglalkozások indulnak – mondta el a szociálpedagógia és szociális munka szakon végzett Bíróné Szunai Orsolya Petra. Az áldozatsegítő szakember arról is beszámolt, hogy rohamszerű növekedés tapasztalható az online csalás áldozatai számában is: „A koronavírus-járvány hozományának is tekinthető az internetes vásárlások megnövekedése, az online térben történő kapcsolatok felerősödése, mely maga után vonja, hogy egyre többen használják ezeket a platformokat, hiszen egyszerűek, kényelmesek, azonban sok veszélyt is jelenthetnek azoknak, akinek nincs rutinjuk ebben. De nem csak az online felhasználók köre szélesedett, hanem a csalások típusai is bővültek, megjelenésüket tekintve egyre hitelesebbnek tűnnek, melyet az áldozatok a mai rohanó világban egyre nehezebben szűrnek ki”.

Bíróné Szunai Orsolya Petra

A Közszolgálati Egyetemmel és az ELTE-vel is rendkívül jó az ÁSK szakmai kapcsolata. Idén is vannak kriminológus hallgatók szakmai gyakorlaton, illetve az állami áldozatsegítés rendszeréről szóló tájékoztató előadások egyetemen való megtartására is több felkérés érkezik hozzájuk.

Az áldozatsegítő központok hálózatának elkötelezett támogatója és előmozdítója, Varga Judit igazságügyi miniszter korábban úgy fogalmazott, hogy az államnak felelőssége van abban, hogy odaálljon az elesettek mellé, a Budapesti ÁSK munkatársai pedig ennek a szemléletnek és elvárásnak szeretnének megfelelni. A központ munkatársai fontos értéknek tekintik az áldozatok bizalmát, és kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a krízishelyzetben lévő személy a nyújtható szolgáltatásokon belül megkaphassa a számára legmegnyugtatóbb segítséget.

Bíróné Szunai Orsolya Petra arról is beszélt, hogy az ő életében nagyon fontos a nehézséggel küzdő emberek támogatása, meghallgatása, és a számukra is megnyugtató helyzet eléréséhez vezető úton való elkísérés. Áldozatsegítő kollégánk próbálja úgy végezni a munkáját, hogy az az embertársunk, aki hozzá fordul támogatásért, úgy érezze, hogy kapott segítséget és jó szívvel gondoljon vissza az áldozatsegítőre.

Budapesti Áldozatsegítő Központ
Elérhetőségek:
Cím: 1077 Budapest, Wesselényi u. 69.
Telefon: +36-1-550-1636
E-mail: aldozatsegitokozpontbudapest@im.gov.hu

Nyitvatartás:
Hétfő- Csütörtök: 8:00-17:00
Péntek: 8:00-14:00

Éjjel-nappal hívható Áldozatsegítő Vonal: 06-80-225-225


szerző: ÁSK