A magyar kormány a mellett, hogy minden áldozatot támogatni kíván, különösen elkötelezett a családok, a nők, a kapcsolati erőszakot elszenvedők és a gyermekek védelme, az áldozatsegítés mellett.
2020 az áldozatsegítés éve, a magyar kormány kiemelt jelentőségű feladatának tekinti, hogy egyrészt – a zéró tolerancia elvét követve – határozottan és hatékonyan lépjen fel az erőszak valamennyi formájával szemben. Másrészt pedig a bajba jutott, segítségre szoruló áldozatoknak megfelelő, az egyedi igényeikhez igazodó segítséget biztosítson Komplex intézkedéscsomaggal és következetes jogalkotással.
Az Igazságügyi Minisztérium számára kiemelt feladat, hogy hazánkban egy jól szervezett, könnyen hozzáférhető, azonnali, szükség esetén hosszú távú támogatást nyújtani képes, hálózatszerű rendszer alakulhasson ki az áldozatvédelem és az áldozatsegítés területén. Több százmillió forintot fordítanak arra, hogy folyamatosan országos hálózattá alakítsák az áldozatsegítő központok rendszerét, amelyek többek között jogi és, pszichológusi segítséget nyújtanak.
Megalakult az Igazságügyi Minisztérium által kezdeményezett családjogi szakértői munkacsoport is, amelynek feladata, hogy azonosítsa a jogalkotást, a jogalkalmazást, a hatósági munkaszervezést. Illetve az egyéb intézkedéseket igénylő beavatkozási pontokat, valamint megvizsgálja, hogy a kormányzat részéről milyen intézkedések megtétele szükséges a témakörben. A munkába a civil szervezeteket is bevonják. A csaladijog@im.gov.hu email címen keresztül bárki (magánszemély és civil, egyházi szervezet) észrevételt, javaslatot tehet.
Hazánk már most számos európai országhoz képest kiterjedtebb áldozatsegítési szervezet és szolgáltatási rendszerrel bír. A cél továbbra is ennek folyamatos bővítése, fejlesztése. Így többek között a hozzátartozók által okozott súlyos, erőszakos bűncselekmények áldozatainak hatékonyabb védelme érdekében a minisztérium idén számos módosító javaslatot kezdeményezett. A Kormány komoly elkötelezettségét mutatja továbbá az új, gyorsított eljárás kialakítása, mely gyorsabban segíti hozzá a bűncselekmények áldozatait a számukra megítélt kártérítéshez illetve sérelemdíjhoz. Emellett már a felsőoktatási képzésben is mind nagyobb hangsúlyt fektetnek arra, hogy megfelelően felkészült jogászok álljanak a bajbajutottak rendelkezésére.
Magyarország kormánya a cselekvésben hisz és egy biztonságosabb jövőért dolgozik.
Június 14-én fogadóórát tartanak a Nagykőrösi Rendőrkapitányság épületében – írja a baon.
Hogyan és miért válik valaki emberkereskedelem áldozatává? El lehet-e ezt kerülni? Mi állhat annak a hátterében, ha egy gyermek elmegy otthonról, és többé nem tér haza? A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztálya és a Szombathelyi Áldozatsegítő Központ (ÁSK) válaszoltak a témában, és állítják, van segítség, legyen szó munkacélú-, vagy szexuális kizsákmányolásról, szervkereskedelemről vagy adósrabszolgaságról – […].
Ezt Magyarország Alaptörvénye mondja ki.
Nem múlik el nap anélkül, hogy legalább egy magyar család ne vesztené el kiberbűnözők miatt teljes megtakarítását, és hetente egy magyar céget ne érne súlyos veszteség a digitális térben.
A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal az úgynevezett „phishing” jelenségére kívánják irányítani a figyelmet – írja a vaol.
Emberkereskedelem elleni koordinátori hálózatot alakítanak ki Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében.
A Pécsi Áldozatsegítő Központ az elmúlt három év eredményeiről tartott sajtótájékoztatót.
Szakmai konferenciát tartottak az iskolaőröknek a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányságon – írja a szon.