Szombathelyi Áldozatsegítő Központ: online csalás, zaklatás áldozatainak is segítettek

2025.07.08.

Mindenkinek fontos tudnia, mit tehet, ha áldozattá válik, és ugyanilyen fontos, hogy felismerjük, ha valaki áldozattá vált – ennek mentén (is) dolgoznak az áldozatsegítő központok – írja a vaol.hu

Az a cél, hogy a bűncselekmények áldozatai közül még a mostaninál is többen hozzájussanak szolgáltatásaikhoz. Kámán-Németh Martinát, a Szombathelyi Áldozatsegítő Központ koordinátorát arra kérte a Vas Vármegyei Hírportál, hogy számoljon be anonim módon néhány helyi ügyről és a segítségnyújtás módjáról.

2017 nyara óta épül ki az áldozatsegítő központok rendszere. A bűncselekmények és a tulajdon elleni szabálysértések áldozatainak segítésére hét éve, 2018. március 26-án az elsők között jött létre Szombathelyen a Szily János u. 30. szám alatt található Áldozatsegítő Központ (ÁSK) az Igazságügyi Minisztérium jóvoltából. 

Az áldozatsegítés intézményrendszere: ÁSK-k, áldozatsegítő pontok

Hosszú távú célként azt fogalmazta meg a kormány, hogy minden vármegyeszékhelyen létesüljön ÁSK. Teljesítik a vállalást, hiszen nyár elején Tatabányán létesült egy, azután már csak Tolna és Nógrád vármegye – Szekszárd és Salgótarján – van hátra, ahol fel kell állnia egy központnak. Ezek mellett öt áldozatsegítő pont működik, amelyek a rendőrség épületében találhatók – ott helyben kapnak tájékoztatást, és a szükségleteiknek megfelelő szolgáltatásban is tudnak részesülni az áldozatok” – mondja a koordinátor. 

A hazai áldozatsegítés ügyéről, helyzetéről Tuzson Bence igazságügyi miniszter még áprilisban adott interjút. Kámán-Németh Martina konkrét helyi ügyek és a segítséggyújtás módja helyett – hiszen szigorú anonimitást ígér, a hozzájuk fordulóknak soha semmilyen adatát nem adja ki az ÁSK – általánosan beszélt két témáról, amelyekben gyakran felkeresik őket és hatékonyan tudnak segíteni. Fejlődésről is beszámolt, új eszközökről a törvénykezésben, hogy az áldozatok jogai még inkább érvényesüljenek. 

Online csalások: kortól, nemtől, foglalkozástól, végzettségtől függetlenek

„Hozzánk azok is fordulhatnak, akik online bűncselekmény áldozatává váltak. Az a tapasztalatunk, hogy az online csalások kortól, nemtől, foglalkozástól, végzettségtől függetlenek, és hogy a 20 ezertől kezdődően a több tízmillió forint összegig csalnak ki pénzt az áldozatoktól az elkövetők. Nem az összeg nagysága határozza meg, hogy kinek mekkora segítségre van szüksége, hiszen lehet, hogy valakinek „csak” 20 ezer forintot emelnek le a bankszámlájáról, de neki abban a hónapban az a maradék pénze –, hanem, hogy a bűncselekmény anyagi krízishelyzetet okozott-e az életében. Előfordult, hogy csőd szélére került egy család és olyan eset is volt, ahol a babaváró hitelt emelték le a számláról. Befektetési csalások károsultjai is egyre gyakrabban jelentkeznek: ez egy hosszú távú csalási forma, a végére a teljes vagyonából kiforgatják az áldozatot. A szakma ezt hívja „disznóvágásnak” (pig butchering), gyakorlatilag letakarítják az egész bankszámlát. Az online csalásoknál a gyorsaságnak nagy szerepe van. Hívjuk a bankot, a 112-t, tegyünk bejelentést. Fontos jogszabályi változás, hogyha 24 órán belül bejelentést teszünk, akkor Magyarországon belül utol lehet érni a pénzt, az összegek visszahívhatóvá válnak, gyorsan lehet intézkedni, anélkül hogy a büntetőeljárás végét megvárnák. Ha pedig valaki bűncselekmény áldozataként ilyen módon krízishelyzetbe kerül, az kaphat pénzügyi segítséget is” – mondja a koordinátor, és a www.kiberpajzs.hu oldalt ajánlja a különböző online csalási formákról – hogy egy lépéssel előbbre tudjunk járni a bűnözők előtt. 

A kép illusztráció

Zaklatás: lépésről lépésre sodor áldozati szerepbe

A zaklatás lépésről lépésre sodor áldozati szerepbe. Lehet munkahelyi, iskolai, párkapcsolati – utóbbi leggyakrabban két személy között történik, akik valamikor élettársak voltak és szorosan összefügg a kapcsolati erőszak miatt segítséget kérő áldozatokkal. 

„Gyakori eset, hogy miután a bántalmazott fél megszakította a kapcsolatot a bántalmazóval, a zaklató mindent megtesz, hogy ellehetetlenítse a bántalmazottat. Letáborozik annak otthona előtt, vagy éppen a munkahelye előtt várakozik, a munkatársait hívja, bepanaszolja a munkáltatónál, aki tegyük fel, elbocsátja. A bántalmazott lehet, hogy nem tud elhelyezkedni, miután rosszhiszemű pletykákat terjesztettek róla. Ezek a pszichés erőszak formái – ha tartósan és rendszeresen megvalósulnak, az zaklatásnak minősül. Ilyenkor minden bizonyítékot őrizzünk meg, mert azokat a rendőrség fel tudja használni az eljárásban. Ha eldöntjük, hogy feljelentést teszünk, de még nem vagyunk készek arra, hogy ezt személyesen tegyük, e-mailt is tudunk írni, azt is befogadja a rendőrség. Közben megkereshetjük az ÁSK-t, jogi tanácsot kérhetünk és felkészítést kaphatunk, mit érdemes elmondani egy feljelentéskor, ami segíti majd a nyomozó hatóság munkáját” – mondja a koordinátor.

Kámán-Németh Martina, a Szombathelyi Áldozatsegítő Központ koordinátora
Fotó: Szendi Péter

Fontos változás július 1-jétől

Egy július 1-jétől életbe lépő fontos változásra hívja fel a figyelmet a hozzátartozók közötti erőszak esetén alkalmazható távoltartási törvényben: ha a rendőrség ideiglenes (72 órára szóló) megelőző távoltartó határozatot hozott, akkor erről kötelező értesítenie az ÁSK-t. A központnak pedig legkésőbb másnap kapcsolatba kell lépnie az áldozattal, hogy minél gyorsabban megkapja a segítséget. Az Országgyűlés előtt van egy másik javaslat: ha a börtönbüntetését töltő bántalmazót szabadlábra helyezik, akkor lábperecet kapjon, az áldozat pedig egy applikáció letöltésével információt arról, hogy a közelében van-e a bántalmazója. A mi ellátási körünkben is vannak olyan személyek, akik súlyos, személy elleni erőszakos bűncselekmény áldozataivá váltak, amit anno pszichológusi segítséggel feldolgoztak, ám közeledik a bántalmazó szabadulásának időpontja, ami az áldozatban ismét traumatikus élményeket idéz elő, és segítséget vár a helyzetre. Az Áldozatsegítő Központ pszichológusi segítséget tud adni erre az időre is, illetve jogi tanácsot. Személy elleni erőszakos bűncselekmény esetén (pl.: rablás, súlyos testi sértés stb.) a feljelentés mellett a rendőrséghez önkényes kapcsolatfelvétellel szembeni védelem kérelemmel is fordulhatunk. Ez akkor állja meg a helyét, ha a sértettnek és az elkövetőnek pl. nincs közös tulajdona vagy gyermeke, ami/aki miatt kapcsolatba kerülnének egymással. 

Kámán-Németh Martina azzal zárja, szeretnék, ha az állampolgárok azt éreznék, hogy minden egyes alkalommal, amikor bajban vannak, és segítségért fordulnak hozzájuk, valóban segítséget kapnak. Hozzáteszi: a www.vansegitseg.hu honlapon minden információ rendelkezésre áll. 

  • Az érdeklődők választ kaphatnak a leggyakrabban felmerülő kérdésekre, 
  • olvashatnak a szolgáltatások feltételeiről, 
  • és megtalálják az áldozatsegítő vonal éjjel-nappal ingyenesen hívható 06 80 225-225-ös számát. 

Jelen vannak a közösségi médiában, a Facebookon, Instagramon, Fontos információ még, hogy az áldozatsegítés nem kötődik tartózkodási helyhez, bárhol az országban igénybe lehet venni. 

Forrás: vaol.hu


szerző: ÁSK