Répássy Róbert: Kiemelt cél, hogy az áldozatok közül minél többen forduljanak az áldozatsegítő központokhoz

2024.09.27.

Az Igazságügyi Minisztérium (IM) kiemelt célja, hogy az áldozatok közül minél többen ismeretet szerezzenek az áldozatsegítő központokról és minél többen forduljanak a központokhoz segítségért – mondta dr. Répássy Róbert, a tárca parlamenti államtitkára csütörtökön Győrben, ahol megnyitották az ország tizenhetedik áldozatsegítő központját.

Répássy Róbert közölte, hogy az áldozatok 20-25 százaléka, vagyis minden negyedik-ötödik ember jut el az áldozatsegítő központokba. Ezzel az aránnyal az igazságügyi tárca nem elégedett – szögezte le. A parlamenti államtitkár hangoztatta: a kormány célja az, hogy a rendőrség munkájával csökkenjen a bűnözés, az IM közreműködésével pedig növekedjen azoknak az aránya, akik igénybe veszik az áldozatsegítő központok munkáját.

dr. Répássy Róbert miniszterhelyettes

A miniszterhelyettes felidézte, hogy a győri központ megnyitása előtt a vármegyei segítést a szombathelyi áldozatsegítő központ látta el. Az IM kalkulációi szerint a győri központ a jövőben akár 1500-200 áldozatot is gondozni tud majd – mondta Répássy Róbert, hozzátéve, hogy fontos, ne csak az áldozatok, hanem azok is forduljanak segítségért a központokhoz, akik sértettek vagy hozzátartozók.

dr. Teiszler Ágnes, a Győri Áldozatsegítő Központ koordinátora; Dr. Dézsi Csaba András polgármester; Király Nóra miniszteri megbízott; dr. Répássy Róbert és Széles Sándor vármegyei főispán vágja át a nemzeti színű szalagot az áldozatsegítő központ avatása alkalmával.

Király Nóra, az IM áldozatsegítő központok kommunikációjáért felelős miniszteri megbízottja azt emelte ki, hogy a minisztérium célul tűzte ki évekkel korábban, hogy megerősíti az áldozatsegítő rendszert, aminek részeként minden vármegyében áldozatsegítő központot hoznak létre. A cél az, hogy az áldozatok a lakóhelyükhöz a lehető legközelebb tudjanak segítséget kérni – mondta. Hozzátette, hogy a munka folyamatos, az ország teljes lefedettségéig már csak 2-3 központot kell megnyitni.

Király Nóra miniszteri megbízott

A miniszteri megbízott beszélt arról, hogy a központokban összetett szolgáltatást nyújtanak, legyen szó pszichológiai, jogi segítségnyújtásról, vagy a kormányhivataloknak köszönhetően pénzügyi segítségről. A hatékony munka érdekében az IM több mint 150 együttműködési megállapodást kötött már kormányhivatalokkal, szervezetekkel, állami cégekkel, a rendőrséggel és az egyházakkal. Legutóbb a Miskolci Egyetemmel született egy ilyen megállapodás, aminek a részeként Miskolcon áldozatsegítő referensi képzés indul – mondta.

Dézsi Csaba András, Győr polgármestere örömét fejezte ki, hogy megnyílt a központ. A városvezető is fontosnak nevezte, hogy minél szélesebb körben ismerjék a központ működését. Elmondta azt is, hogy a városrendészeten keresztül eddig is fontos szerepet kapott a megelőzés és a hatékony rendfenntartás.

Széles Sándor vármegyei főispán beszédében a vármegyében kialakult példátlan szakmai összefogást méltatta, míg Dr. Töreki Sándor bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes a rendőrök képzését és a helyzethez igazodó megfelelő segítség fontosságát emelte ki. A legjobb reklám az elégedett ügyféltől jön – hangsúlyozta a vezérőrnagy.

Az ünnepi eseményen dr. Répássy Róbert az IM részéről együttműködési megállapodást írt alá a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatallal, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitánysággal, valamint a Magyar Vöröskereszt Győr-Moson-Sopron Vármegyei Szervezetével.

Forrás: MTI, IM


szerző: ÁSK