Az Újbudai Áldozatsegítő Központ Budapest második Áldozatsegítő Központjaként 2024 nyarán kezdte meg működését. A két fővárosi ÁSK fedi le a Budapesti és Pest vármegyei településeket. Területi megosztásukat a Duna adja, a nyugati rész az Újbudai, a Dunától keletre eső rész a Wesselényi utcai Központhoz tartozik. Az új budapesti ÁSK koordinátorával, Somkutiné Bernek Évával a kezdeti nehézségekről és az azóta eltelt időszak tapasztalatairól beszélgettünk.
Az Áldozatsegítő Központokban dolgozó kollégák nagy részétől eltérően Somkutiné Bernek Éva nem közvetlenül rendelkezett áldozatsegítő tapasztalattal korábban, HR menedzseri végzettségével főként szervezetfejlesztőként dolgozott előtte több évig, valamint több mint tízéves gyakorlatra tett szert ezzel párhuzamosan trénerként és coachként. „Az új terület számos kihívást állított elém. Párhuzamosan tanultam a szakmát és indítottam a frissen nyíló központot, valamint azon kevés szerencsések közé tartozom, akiket beiskoláztak 2024 szeptemberében az először indult Jogi szakokleveles áldozatsegítő szakember képzésre, a Miskolci Egyetemre. Természetesen ez nem ment volna a kollégák támogatása nélkül” – kezdte beszélgetésünket a koordinátor.
A munkával kapcsolatban az első nagyon kedves emléke tavaly nyárhoz köthető, amikor még hivatalosan nem volt nyitva az ÁSK, még javában folyt a beköltözés. „A dobozokat éppen előtte pakolták le a kocsiról, és az ügyfél már az ajtóban elkezdte mondani, hogy milyen bűncselekmény történt vele, én pedig a dobozok között segítettem neki eljutni egy asztalig, hogy viszonylag rendezettebb körülmény között tudja elmesélni az élete nehézségét. Természetesen az ügyfél és az ő problémája mindig az első. A hölgy észre sem vette talán, hogy milyen körülmények közé csöppent be. Neki azt mondták a rendőrségen, hogy mi fogunk tudni neki segíteni, és csak ez lebegett a szeme előtt. Megnyugtattuk és segítettünk neki, ha nem is tudtuk megoldani a problémáját (igen nagy összegű banki csalás áldozatává vált), de azonnali pénzügyi segítséget és érzelmi támogatás tudtunk biztosítani a számára. Ott és akkor voltunk mellette, amikor bajban volt, és igazán erről szól a mi munkánk” – foglalta össze Somkutiné.
Koordinátor kollégánk hamar felismerte: ahhoz, hogy hatékonyan tudjanak dolgozni, a legfontosabb a hozzájuk tartozó településeken a kapcsolati háló kialakítása. Így feltérképezték a kerületek és járások releváns szervezeteit. „Fontos szabály nálunk az is — a többi Áldozatsegítő Központhoz hasonlóan —, hogy nem küldjük az áldozatot tovább a hivatalok és a különböző szervezetek útvesztőjébe, mi ragadjuk meg a telefont és hívjuk fel a másik illetékes szervezetet és az ottani ügyintézővel leegyeztetjük a következő lépést az ügyfél számára” – emelte ki áldozatsegítő munkatársunk.
Munkájuk egy másik igen fontos részét teszi ki az áldozatsegítést és az Újbudai ÁSK-t népszerűsítő előadások tartása. Ez ügyben szorosan együtt dolgoznak a Budapesti és a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitánysággal. Közösen vesznek részt számos rendezvényen. A rendőrség feladata a bűnmegelőzés, az Áldozatsegítő Központok feladata az ismételt áldozattá válás megelőzése. „Ez a két terület nehezen elválasztható, ezért nagyon fontos, hogy közösen látogassunk el a különböző helyekre (idősotthonok, iskolák, stb.) és együtt tartsunk a témában tájékoztató előadásokat. Nagyon szeretünk, és jól tudunk a rendőrökkel együtt dolgozni, jó tudni, hogy a közvetlen kollégákon kívül rájuk is mindenben számíthatunk” – mondta el nekünk kollégánk, hozzátéve, hogy a Budapesti és Pest Vármegyei Kormányhivatalokkal szintén szoros kapcsolatot ápolnak. Koordinátor kollégánk örömmel számolt be arról, hogy náluk nincs olyan ügyfél, aki ne kapná meg a neki járó maximális támogatást, ami az összehangolt munkának is köszönhető.