Magasabb szintre lép az országban egyedülálló áldozatsegítő képzés

2025.05.09.

Áldozatsegítő szakjogászképzést indít a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara az Igazságügyi Minisztérium szakmai támogatásával. Az országban egyedülálló kurzust hivatalosan az igazságügyi tárca és az egyetem közötti együttműködési megállapodás kibővítésének ünnepélyes aláírásán jelentették be – olvasható az egyetem honlapján.

Az Igazságügyi Minisztérium 2024 szeptemberében kötött együttműködési megállapodást a Miskolci Egyetemmel az áldozatsegítésben résztvevő szakemberek képzésének elősegítéséről, ami az áldozatsegítő szolgálatok szakember-utánpótlásának biztosítását szolgálja új, speciális képzésekkel. Már akkor megfogalmazódott az igény, hogy a nem jogász végzettségűeknek szóló szakirányú továbbképzés mellett induljon szakjogász képzés is, amely az áldozatok jogi képviseletét teszi szakszerűbbé – emlékeztetett a megállapodás aláírásán Dr. Szilágyi Roland, a Miskolci Egyetem rektorhelyettese. Hozzátette: az Igazságügyi Minisztérium az áldozatsegítő szakjogász képzés támogatásával fontos társadalmi érdekeket szolgál, stratégiai szemlélettel segíti a jogászképzés fejlesztését.

Az együttműködési megállapodást az Igazságügyi Minisztérium részéről dr. Répássy Róbert miniszterhelyettes és Dr. Szilágyi Roland, a Miskolci Egyetem rektorhelyettese írta alá

Az Igazságügy Minisztérium fontos feladatként fogalmazta meg az áldozatsegítés jogi alapjainak a megerősítését – erről már dr. Répássy Róbert miniszterhelyettes beszélt. Ennek a munkának a motorja lehet a Miskolci Egyetem, amely elkötelezett ezen a területen is a képzések fejlesztése mellett. Az Állam- és Jogtudományi Kar szakmai elhivatottságának köszönhetően szintet lép az áldozatsegítő szakma – jelentette ki.

Az áldozatsegítő szakjogász képzés indulását hivatalosan Prof. Dr. Csák Csilla, az Állam- és Jogtudományi Kar dékánja jelentette be

Az áldozatsegítő szakjogász képzés indulását hivatalosan Prof. Dr. Csák Csilla, az Állam- és Jogtudományi Kar dékánja jelentette be. Mint mondta: a minisztérium és az egyetem közötti partnerség, amely támogatja a képzési tantárgyi programok kidolgozását, az áldozatsegítő szakpolitika megvalósítását segíti. A képzésben így olyan kompetenciák kapnak helyet, mint például a bűnmegelőzés, a kommunikáció, a jogi-intézményi környezet megismertetése, valamint a tématerülethez kötődő hazai és a nemzetközi jó gyakorlatok beépítése a tananyagba.

Forrás: uni-miskolc.hu


szerző: ÁSK