A média rendszeresen beszámol kapcsolati erőszakról, rablásról, lopásról, netes csalásokról is. Ha áldozattá válunk, fontos tudni, van hová fordulni, felkészült szakemberek nyújthatnak segítséget a legnehezebb élethelyzetekben is. Az alábbi cikk a heol.hu felületén jelent meg.
Korábban írtunk arról, hogy bárki válhat áldozattá. Nem vagyunk azonban magunkra hagyva ebben az esetben sem. Az Áldozatsegítő Központok és Pontok szinte minden megyeszékhelyen ott vannak. A Magyar Nemzet cikke szerint ezekben az intézményekben mindenki, mindenféle bűncselekmény áldozata, még a ma igen gyakori online csalás miatt bajba kerültek is kaphatnak segítséget, akár anyagi természetűt is. A magyar rendszer példaértékű Európában, de a japánok és a svájciak is tanulmányozzák.
Heves vármegyében is fordulhatunk az Áldozatsegítő Központhoz. Dr. Kormos Kinga, az Egri Központ vezetője a Heol.hu-nak három esetről számolt be, amelyben segítettek egy bajba jutott embernek.
„Az egyik esetben az áldozat feljelentést tett a férje ellen kapcsolati erőszak elkövetése miatt, aki évek óta folyamatosan bántalmazza. Kezdetben verbálisan, lelkileg bántalmazta, de az utóbbi hónapokban tettlegességre is sor került. Az áldozat kettő közös gyermekükkel együtt elköltözött közös ingatlanukból, de az elkövető azóta is személyesen felkeresi, telefonon zaklatja, megfélemlíti őt. Kiskorú gyermekeik szintén szemtanúi voltak a bántalmazásnak” – ismertette dr. Kormos Kinga.
Hozzátette, az áldozat telefonon, a rendőrség tájékoztatását követően, majd személyesen kereste fel az Áldozatsegítő Központot. Lelki sérülést, érzelmi megrázkódtatást és 8 napon belül gyógyuló testi sérülést szenvedett.
Dr. Kormos Kinga elmondta, hogy az áldozat többször személyesen kereste fel a Központot, segítő beszélgetés céljából. Pszichológusi segítséget kért gyermekei számára, mivel ők is áldozatok, a bántalmazás az ő jelenlétükben történt. A gyermekek részére nyújtott több alkalmas krízisintervenció segített a trauma feldolgozásában.
„Jogi tanácsadás keretében tájékoztattuk a megelőző távoltartás lehetőségéről. A kérelem megírásában segítséget nyújtottunk számára, amit az illetékes Járásbíróságra be is adott és 60 napra el is rendelték a távoltartást az elkövetővel szemben. További jogi segítséget nyújtottunk számára bontóper és járulékos kérdéseivel kapcsolatosan” – informált dr. Kormos Kinga.
Elmondta, hogy az áldozat kérte az áldozati státusz kiállítását, melyet a jogi segítségnyújtáshoz adott be a Kormányhivatalhoz, ahol ügyvédi segítséget kér okiratszerkesztéshez (bontóper) és perbeli képviselethez. A Központ felajánlotta, hogy segítséget nyújt védett szálláshelyre való eljutásban, az áldozat azonban ezt nem kérte, mivel lakhatásukat megoldották, állandó munkahelye van, és a családja, barátai közelsége biztonságot nyújt számukra.
„Az eset kapcsán jelzőrendszeri kötelezettségünknek eleget téve jelzést tettünk az illetékes családsegítőnél és a családvédelmi koordinációs felelős szervnél. A család korábban nem volt a családsegítő látókörében, most együttműködik velük, részesül a szolgálat által nyújtott szociális segítő tevékenységben” – tette hozzá.
Rablás áldozatát is felkarolta az Áldozatsegítő Központ
Dr. Kormos Kinga másik esetet is említett. Ebben az esetben az áldozatot egy ismeretlen elkövető munkából hazafelé menet az úton megtámadta. Az elkövető a sértett vállán lévő táskáját lerántotta, amelyet a sértett próbált megakadályozni, de az elkövető gyomorszájon, illetve fején ütlegelni kezdte a földre került és eszméletét vesztett áldozatot. Az áldozat 8 napon túl gyógyuló testi sérülést, orrcsont-, állkapocscsont törést, mellkas zúzódást, lelki sérülést, érzelmi megrázkódtatást, vagyoni kárt szenvedett. Az áldozat adatai rendőrségi adatátadás során érkeztek az Áldozatsegítő Központhoz, ahol telefonon kapott tájékoztatást, majd személyesen kereste fel a Központot.
„Az áldozat az őt ért támadás feldolgozásához pszichológusi segítségnyújtást kért. Jogi tájékoztatást kapott a büntetőeljárás menetéről, kárigényének megtérítéséről. Az ügyfél szándékos személy elleni erőszakos bűncselekmény áldozata, ezért állami kárenyhítésre vált jogosulttá. A Központ segítséget nyújtott az ügyviteli feladatokban, mint a kérelem kitöltésében, a szükséges mellékletekről való tájékoztatásban, a támogatás igénybevételéhez szükséges igazolás bekérésében” – közölte dr. Kormos Kinga.
Hozzátette, a Budapest Fővárosi Kormányhivatala mint Döntő Hatóság az áldozat állami kárenyhítésre való jogosultságát megállapította, és részére megtérítette a bűncselekménnyel kapcsolatban felmerült vagyoni kárát, mint a gyógyszerköltséget, támadás során eltört szemüveg pótlását, az ÁSK és lakóhelye közötti utazással kapcsolatos kiadásokat a pszichológusi segítségnyújtás igénybevételéhez. Továbbá az áldozat a sérülései miatt több hétre munkájából kiesett, táppénzre kényszerült. A kiesett jövedelem meghatározott részét is megtérítette a Döntő Hatóság.
Online csalás esetén is segítenek
Dr. Kormos Kinga egy harmadik esetről is beszámolt, amikor az ügyfél csalás áldozatává vált. Az interneten szeretett volna vásárolni egy cipőt, a hirdetésre több érdeklődő is jelentkezett. Az egyik lehetséges vevővel Messenger beszélgetésbe kezdett az adásvételről. Az ismeretlen elkövető az internetes vásárlás folyamán egy linket küldött az áldozatnak, aki azt megnyitotta. Ezt követően az elkövető az áldozat bankszámláján lévő összes pénzt eltulajdonította, még hitelkeretéből is felhasznált 20 ezer forintot.
„Az áldozat a rendőrség tájékoztatását követően telefonon kereste meg az Áldozatsegítő Vonalat, ahol a tájékoztatást követően megadták a lakóhelyéhez legközelebbi Áldozatsegítő Központ elérhetőségét. A Központot személyesen kereste fel az áldozat. Az áldozat férjével él együtt, közös bankszámlájuk van, amire mindkettőjük jövedelme érkezik. Az eltulajdonított összeg az összes pénzük volt, mely megélhetésüket fedezte volna, krízishelyzetbe kerültek” – vázolta a helyzetet dr. Kormos Kinga.
Mint elmondta, az áldozat magát hibáztatta a megtörtént eset miatt. Többször is személyesen kereste fel a Központot, segítő beszélgetés céljából. Pár alkalom után sikerült megnyugodnia, ezért a pszichológusi segítséget már nem vette igénybe. A Központ segítséget nyújtott az ügyviteli feladatokban, mint az azonnali pénzügyi segély iránti kérelem kitöltésében, a szükséges mellékletekről való tájékoztatásban, a támogatás igénybevételéhez szükséges igazolás bekérésében.
„A kérelmet továbbítottuk a Kormányhivatal részére, ahol pozitív elbírálásban részesült. Az áldozat azonnali pénzügyi segélyt kapott élelmezésre, lakhatásra (közüzemi számlák rendezésére) és a szükséges gyógyszerek kiváltására” – fogalmazott dr. Kormos Kinga.