Öt Áldozatsegítő Központot (ÁSK) nyitott 2024-ben az Igazságügyi Minisztérium. Még januárban adtuk át a zalaegerszegi egységünket, melynek vezetőjével, a korábbi rendőrrel és drogprevenciós szakemberrel, Drávecz Balázzsal beszélgettünk az áldozatsegítő munkáról.
A Zalaegerszegi Áldozatsegítő Központ koordinátori feladatait Drávecz Balázs látja el. Történelem tanári és a Rendőrtiszti Főiskolán szerzett diplomával rendelkezik. Letette a rendészeti szakvizsgát, valamint az áldozatsegítési ügyviteli vizsgát is. A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányságon dolgozott több beosztásban, valamint óraadó tanárként a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum Ganz Ábrahám Szakgimnáziumában. Az Igazságügyi Minisztériumhoz való csatlakozása előtt védelmi-biztonsági ügyintéző volt a Zala Vármegyei Kormányhivatalban. Drávecz Balázs rendőrként is fontosnak tartotta az áldozatok érdekeit, így nem okozott problémát az áldozatsegítés területére váltania.
Két évtizedes tapasztalata a fiatalok problémáival kapcsolatos kábítószer-ellenes szaknyomozó munkakörben és bűnmegelőzési szervezőként kifejezetten érintette az áldozatsegítést. Bűnügyi helyszíni szemlebizottság-vezetőként közvetlen közelről volt alkalma szembesülni azzal, hogy egy bűncselekmény milyen lelki megrázkódtatást és anyagi terhet tud jelenteni az áldozatok számára, és még egy kisebb súlyú bűncselekmény is mekkora traumát tud okozni. Ebben a munkakörben megismerte a fiatalok életkori sajátosságaiból fakadó problémáit, és megtanulta kellő odafigyeléssel és megértéssel kezelni a gondjaikat. „Édesapaként kiemelt figyelmet fordítottam a gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekményekre – hangsúlyozta áldozatsegítő munkatársunk. Persze nyomozóként számos időskorú áldozattal is találkozott, így nem ismeretlen számára e korosztálynak a problémái sem.
Drávecz Balázst 2014-ben „drogprevenciós összekötő tisztnek” neveztek ki, továbbá beválasztották az ország 100 rendőre közé, akiket „iskolai bűnmegelőzési tanácsadónak” képeztek ki. A rendőri pályát követően a Zala Vármegyei Kormányhivatalnál dolgozott bűnmegelőzési referensként és áldozatsegítő szakügyintézőként.
A Zalaegerszegi ÁSK épülete központi helyen van, az autóbuszpályaudvar és a vasútállomás közelében. A városi és a vármegyei rendőrkapitányság akár gyalogosan is, könnyedén megközelíthető. „Kollégáimmal az a hitvallásunk, hogy egy áldozatnak segíteni nem csak törvényi, de talán ami ennél is fontosabb, erkölcsi kötelességünk” – hangoztatta koordinátor kollégánk.