Az áldozatsegítés alapja az együttműködés és az összefogás

2025.04.15.

Egy ideje, mintha felszaporodtak volna a kapcsolati erőszakról, és más jellegű áldozattá válásról szóló hírek. De vajon tudjuk-e, hogy ilyen esetekben van hová fordulnunk?! Diamantopoulosné dr. Kenyeres Gabriellával, az Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szakmai Irányítási Főosztályának főosztályvezetőjével jelent meg egy interjú a haromkiralyfi.hu oldalon.

Mikor és milyen felismerésből nyitotta meg kapuját az ország első Áldozatsegítő Központja?

2005-ben fogadta el az Országgyűlés a bűncselekmények áldozatainak segítése tekintetében a bűncselekmények áldozatainak segítéséről és az állami kárenyhítésről szóló 2005. évi CXXXV. törvényt (Ást.), amely 2006. január 1-jén lépett hatályba. Az Ást. hatályba lépése nagyon gyorsan magával hozta az állami szerepvállalás dominánssá válását, és minden (vár)megyében kiépült a hatósági szolgáltatásokat is nyújtó Áldozatsegítő Szolgálat.

Korábban létezett valamiféle intézményesített rendszere az áldozatsegítésnek, vagy hiánypótló?

Az áldozattá válás egyszerre jelent anyagi, jogi, érzelmi, és egyben lelki sérelmet. Az áldozatsegítő tevékenység során korábban azonban főleg az anyagi sérelem került az – Áldozatsegítő Szolgálat által fókuszba, kevésbé az érzelmi, és még kevésbé a mentális oldal. Fel kellett ismerni, hogy elsődlegesen az Igazságügyi Minisztériumnak, mint szakmai irányítónak a feladata olyan körülményeket teremteni, amelyben az áldozatok nagyobb arányban juthatnak hozzá úgy a segítséghez, hogy nem feltétlenül kell hatósági eljárásnak indulnia. Arra törekszünk, hogy az Áldozatsegítő Központokban olyan szakemberek dolgozzanak, akik empátiájuk és szakszerűségük segítségével valódi segítséget tudnak nyújtani az áldozatoknak. Büszkék vagyunk rá, hogy az eddig megnyílt Áldozatsegítő Központokban olyan szakembergárda alkalmazására került sor, akik a fenti feltételeknek teljes mértékben megfelelnek.

Melyek a szolgáltatások jellemzői?

Az Igazságügyi Minisztérium megkezdte tehát az Áldozatsegítő Központok létrehozását, amelyek szolgáltatásai ingyenesek és rászorultság vizsgálata nélkül minden áldozat részére nyújthatók. A szolgáltatások fontos jellemzője, hogy igénybevételükhöz büntetőfeljelentés megtétele sem szükséges. A hatósági döntést igénylő támogatási formákról továbbra is a területi áldozatsegítő szolgálatokként működő vármegyei és fővárosi Kormányhivatalok döntenek, míg a szolgáltatások (érdekérvényesítés elősegítése) elsődlegesen az Áldozatsegítő Központok és az Áldozatsegítő Vonal kompetenciájába tartoznak. Ezek a szolgáltatások már a büntetőeljárás megindítását (a feljelentés megtételét) megelőzően is igénybe vehetők és az Áldozatsegítő Központok mindaddig nyújtják az áldozatok részére, míg azok bűncselekmény következtében megváltozott élethelyzete megnyugtatóan nem rendeződik. Az Áldozatsegítő Központok szoros szakmai együttműködésben dolgoznak a fővárosi és vármegyei kormányhivatalokban működő területi áldozatsegítő és jogi segítségnyújtó szolgálatokkal.

Jelenleg hol tart az építkezés, hány helyszínen, milyen országos lefedettségnél tartanak?

Tizenhét Áldozatsegítő Központ és négy Áldozatsegítő Pont működik jelenleg az országban, de a tavalyi évhez hasonlóan idén is jelentős bővülésre lehet számítani. Ami biztos, hogy áprilisban Sopronban nyílik áldozatsegítő pont, további három vármegyeszékhelyen pedig előkészítés alatt áll központ kialakítása. Terveink szerint az év végére kialakul az a hálózat, melyről korábban két határozatban is döntött a kormány.

És a fővárosban…?

Az első Áldozatsegítő Központ Budapesten jött létre 2017-ben, ami a VII. kerületi Wesselényi utca 69. sz. alatt várja a bűncselekmény áldozatait. Tavaly nyáron megnyílt a második központunk is a fővárosban, amely Újbudán, a Prielle Kornélia utcában található.

Diamantopoulosné dr. Kenyeres Gabriella

Áldozattá válni, sokféle módon lehet. Milyen esetekben/esetekkel fordulhatnak önökhöz?

Az Áldozatsegítő Központok létrehozásának célja az első perctől kezdve az volt, hogy a bűncselekmények, valamint a tulajdon elleni szabálysértések következtében megváltozott élethelyzetbe került áldozatok egy olyan állami szervhez tudjanak fordulni, ahol a krízishelyzetből fakadó problémáikat minél gyorsabban tudjuk kezelni. Hogy egy adott élethelyzetet milyen gyorsan és hatékonyan tudunk orvosolni, az természetesen függ a bűncselekmény jellegétől, és attól, hogy az érintett személynek mekkora fizikai, lelki-érzelmi, pénzügyi vagy egyéb kárt okoztak. Röviden azt tudom mondani, hogy bármilyen problémával fordulhat hozzánk az, aki úgy érzi, hogy áldozattá vált. Ha közvetlenül nem is tudunk segíteni, együttműködő partnereink között vagy az állami ellátórendszerben megpróbálunk megfelelő segítséget keresni az érintett számára.

A legtöbben egyébként kapcsolati erőszak és vagyon elleni bűncselekmények miatt fordulnak hozzánk. Rohamosan növekszik az online, illetve romantikus csalás áldozatainak száma. Utóbbi kettő részben fedi is egymást.

A teljes interjú IDE kattintva olvasható el.


szerző: ÁSK