2020 az áldozatsegítés éve

A magyar kormány különösen elkötelezett a családok, a nők, a kapcsolati erőszakot elszenvedők és a gyermekek védelme mellett.

2020 az áldozatsegítés éve, a magyar kormány kiemelt jelentőségű feladatának tekinti, hogy a zéró tolerancia jegyében határozottan és hatékonyan lépjen fel az erőszak valamennyi formájával szemben, és a bajba jutott, segítségre szoruló áldozatoknak megfelelő, egyedi igényeikhez igazodó segítséget biztosítson komplex intézkedéscsomaggal és következetes jogalkotással.

Megalakult az Igazságügyi Minisztérium által kezdeményezett családjogi szakértői munkacsoport is, amelynek feladata, hogy azonosítsa a jogalkotást, a jogalkalmazást, a hatósági munkaszervezést, illetve az egyéb intézkedéseket igénylő beavatkozási pontokat, valamint megvizsgálja, hogy a kormányzat részéről milyen intézkedések megtétele szükséges a témakörben.

Hazánk már most, számos európai országhoz képest kiterjedtebb áldozatsegítési rendszerrel bír, azonban továbbra is célunk ennek folyamatos bővítése és fejlesztése. Így többek között a hozzátartozók által okozott súlyos, erőszakos bűncselekmények áldozatainak hatékonyabb védelme érdekében a minisztérium idén számos módosító javaslatot kezdeményezett. A Kormány komoly elkötelezettségét mutatja továbbá az új, gyorsított eljárás kialakítása, amely gyorsabban segíti hozzá a bűncselekmények áldozatait a számukra megítélt kártérítéshez, illetve sérelemdíjhoz.

Emellett már a felsőoktatási képzésben is mind nagyobb hangsúlyt fektetnek arra, hogy megfelelően felkészült jogászok álljanak a bajbajutottak rendelkezésére.

Magyarország Kormánya a cselekvésben hisz és egy biztonságosabb jövőért dolgozik. Van hová fordulni segítségért!

További hírek

szoljon.hu

Nehéz élethelyzetbe került embereknek segítenek a központban

Alig több mint egy hónapja kezdte meg tevékenységét az Igazságügyi Minisztérium által működtetett Áldozatsegítő Központ a megyeszékhelyen.

2021. 10. 11.
mandiner.hu

Tovább erősítik az áldozatvédelmi rendszert, már hetvenezer érintetten segítettek

Az elmúlt években több mint hetvenezer bajba jutott személyen tudtak segíteni az Áldozatsegítő Központok és a telefonos szolgálaton keresztül.

2021. 09. 28.
origo.hu

Az áldozatsegítésben elért eredményekről tartott előadást Varga Judit

Az áldozatsegítésben elért eredményekről tartott előadást Varga Judit az Országos Rendőr-főkapitányság és az Igazságügyi Minisztérium közös konferenciáján.

2021. 09. 22.
veol.hu

Átadták az Áldozatsegítő Központot a megyeszékhelyen

Varga Judit igazságügyi miniszter avatta fel az országban hetedikként megnyíló Áldozatsegítő Központot a megyeszékhelyen.

2021. 06. 30.
magyarhirlap.hu

Megnyílt a Veszprémi Áldozatsegítő Központ

Újabb mérföldkőként jellemezte Varga Judit az áldozatsegítés fejlesztésében a veszprémi Áldozatsegítő Központ megnyitását – derült ki az igaszságügyi miniszter Facebook-bejegyzéséből.

2021. 06. 30.
police.hu

FÓKUSZBAN AZ ÁLDOZATSEGÍTÉS

Az Igazságügyi Minisztérium megújította korábbi, 2018.

2021. 05. 21.
police.hu

EGYÜTT AZ ÁLDOZATOKÉRT

Az Igazságügyi Minisztérium és a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság között született együttműködési megállapodás az áldozatsegítés hatékonyságának növelése érdekében.

2021. 05. 13.